Hirdetés
. Hirdetés

A Visa több mint 50 kriptotársasággal működik együtt

|

A partnerség megkönnyíti az ügyfelek számára a digitális valuták átváltását.

Hirdetés

A Visa bejelentette, hogy több mint 50 kriptovaluta-vállalattal, köztük az FTX-szel és a Coinbase-zel működik együtt, hogy lehetővé tegye ügyfelei számára a digitális valuták elköltését és átváltását a kártyaprogramján keresztül.

A partnerség megkönnyíti az ügyfelek számára a digitális valuták átváltását és elköltését világszerte 70 millió kereskedőnél, még azoknál is, amelyek nem fogadnak el digitális eszközöket.

"A kereskedőknek semmit sem kell megváltoztatniuk. Ugyanolyan lesz számukra, mint bármely más Visa tranzakció. De a backendben a kriptoeszközöket azonnal fiatra konvertálják" - mondta az Insidernek Cuy Sheffield, a Visa kriptopénzekért felelős vezetője.

Hirdetés

(A szaknyelv fiat pénznek nevezi az aranyfedezet nélküli, jegybankok által kibocsátott devizákat, azaz a forint, az euró vagy a dollár is fiat pénz.)

"Egyre növekszik azoknak a fogyasztóknak a száma, akiknek a vagyona kriptoplatformokon van, kriptovalutával kereskednek, kriptovalutát tartanak, és van több millió kereskedő, akik nem igazán értik a kriptót. Nem akarják frissíteni az értékesítési pontjaikat és termináljaikat, és nem akarják kitalálni, mi az a blokklánc" - mondta Cuy Sheffield.

A felkínált funkciók között - bár ez a kriptopénz platformtól függ - az is szerepel, hogy a felhasználók fiatot költhetnek, és jutalomként kriptopénzeket szerezhetnek, hasonlóan ahhoz, ahogyan a felhasználók készpénz-visszatérítést, repülési mérföldeket vagy szállodai pontokat gyűjthetnek.

Sheffield azt is elmondta, hogy mivel 2021 első felében több mint 1 milliárd dollárt költöttek kriptókhoz kötött Visa-kártyákra, optimista, hogy még többet is fel lehet szabadítani.

A fizetési cég március 29-én jelentette be, hogy lehetővé teszi az USD Coin használatát a fizetési tranzakciók elszámolásához a platformján. A Visa a fizetési lehetőséget a Crypto.com fizetési platformon és az Anchorage digitális eszközbankon keresztül kísérleti jelleggel alkalmazta.

"Képesnek kell lennünk a digitális fiat valuta támogatására, valamint a digitális változat és a fiat valuta hagyományos változata közötti konverzióra" - szögezte le Sheffield.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.