Hirdetés
. Hirdetés

Átalakítja-e az orosz-ukrán konfliktus a ma ismert világgazdaságot?

|

A nemzetközi feszültségek arra késztetik a vállalatokat, hogy újragondolják a globalizációt.

Hirdetés

Ha Oroszország ukrajnai inváziója elhúzódik, vagy máshol is konfliktushoz vezet, a McDonald's, a Boeing és más vállalatok minapi kivonulása Oroszországból úgy tűnhet, mint egy kis hullámzás a gazdasági tenger hatalmas átalakulása során - írja a CNBC.

A CNBC tudósítása szerint a nemzetközi feszültségek arra késztetik a vállalatokat, hogy teljesen újragondolják a globalizáció koncepcióját. Az elmúlt évtizedekben a világrend az egymásrautaltság és a (többnyire) szabad kereskedelem jegyében alakult. A szakértők úgy vélték, hogy a gazdasági érdekek távol tartják az erős nemzeteket a háborúktól.

Hirdetés

Bár a 2008-as pénzügyi válság óta a globalizáció kissé visszaesett, a nagyvállalatok még mindig árukat adnak el távoli, autokratikus országokban, és a termelést ezekre a piacokra helyezik át, ahol jóval alacsonyabb béreket tudnak fizetni. Ezek a lépések azonban tönkretették az fejlett nyugati országok feldolgozóiparát, és az ellátási láncok is sebezhetőbbé váltak a válságokkal (pl. világjárványokkal és háborúkkal) szemben.

Oroszország háborúja különösen keményen érintette az autóipart. A Volkswagen, a Ford és a Toyota is azon nagy autógyárak közé tartozik, amelyek felfüggesztették vagy beszüntették tevékenységüket Oroszországban. Nyugat-Ukrajna az autóvezetékek egyik vezető gyártójává vált, amit azonban megzavart az orosz invázió. Az autógyárak érzik a szorítást, és mérlegelik, hol tarthatnak fenn biztonságos létesítményeket.

Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy lefoglalja a bezárt külföldi gyártóüzemeket, és állami ellenőrzés alá helyezi őket. Ez nehéz választás elé állítja a multinacionális cégeket. Vagy megvárják, hogy Oroszország stabilizálódjon, és térjenek vissza, vagy a termékeket az otthonukhoz közelebb gyártják, forgalmazzák és értékesítik. Ez utóbbi fokozná a deglobalizációs tendenciát és csökkentené az ellátási lánc kockázatát.

"A vállalatok 48 óra alatt kivonultak és újragondolták a háború utáni világot. Ez egy alapvető törés" - mondta Witold Henisz, a Wharton School professzora a CNBC-nek. Kína már más tészta. A világ sokkal inkább kapcsolatban áll Kínával, mint Oroszországgal (például az USA 2020-ban mintegy 435 milliárd dollárnyi kínai árut és szolgáltatást importáltt, szemben a több mint 22 milliárd dolláros orosz importtal. Ha Kína és a Nyugat közötti kapcsolatok jelentősen megromlanak, akkor valóban a világgazdaság átrendeződését fogjuk látni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.