Hirdetés
. Hirdetés

Az Acer az olimpiai mozgalomban

|

Az Acer lesz a 2010-es téli és a 2012-es nyári olimpiai játékok hivatalos számítástechnikai beszállítója.

Hirdetés

A harmincadik születésnapját mostanában ünneplő Acer, számos nagy múlttal rendelkező csapat sikeréhez járult hozzá mint szponzor, vagy mint beszállító. 2000-ben léptek be a Formula 1 világába, mint a Prost-Ferrari és a Bar-Honda csapatok szponzorai. 2003-ban úgy döntöttek, hogy magasabb szintre lépnek és a Scuderia Ferrari "hivatalos beszállítói" (Official Supplier) lettek. 2006-tól pedig már a csapat "hivatalos szponzoraként" (Official Sponsor) szerepelnek. Szintén 2003-ban az egyik legrangosabb olasz labdarúgócsapat, az FC Internazionale Milano aranyfokozatú parterei (Gold Partner) lettek. A futball támogatásával az Acer még szélesebb nemzetközi közönséget ért el, így idén januárban írták alá a hivatalos beszállítói szerződést az FC Barcelonával. Márciusban pedig a MotoGP-ben is megjelentek, mint a Yamaha Factory Racing Team hivatalos szponzora.

acerevent.jpg
Az Acer sajtóeseménye Londonban, az olimpiai szerepvállalás bejelentéséről

A felsorolt neves futballklubokon, autós és motoros csapatok után az Acer nem kisebb eseményeket, mint a 2010-es téli olimpiát és a 2012-es nyári olimpiát fogja támogatni, mint a számítástechnikai berendezések hivatalos beszállítója.

A 2009-től életbe lépő négyéves szponzori szerződés - melynek segítségével a cég az Egyesült Államok-beli és nyugat-európai ismertségét szeretné növelni - részleteit sajnos nem hozta nyilvánosságra az Acer. A hivatalos IT beszállító pozíciójában a cég a kínai Lenovót váltja majd, mely még a 2008-as pekingi olimpiát látja el.

 

olimpia.jpg

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.