Hirdetés
. Hirdetés

Az Intel szerint túl vagyunk a nehezén

|

Kezdenek befutni a 2009 első negyedévére vonatkozó pénzügyi jelentések, a sort az Intel nyitja. Az óriáscég gyenge eredményeivel is meghaladta a várakozásokat, és lassú fellendülésre számít.

Hirdetés

A március 28-án véget ért első negyedévben az Intel nettó bevétele 7,1 milliárd dollár volt, ami 26 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi eredményekhez képest, ugyanakkor kicsivel több, mint amire a piaci elemzők számítottak. A cég nettó nyeresége 647 millió dollár volt, ami 55 százalékkal kevesebb mint 2008 hasonló időszakában. Az egy részvényegységre vetített eredmény 11 dollárcent volt, ami meghaladja az elemzők 3 dollárcentes előrejelzését. Az Intel nyilatkozata szerint az átszervezéssel és értékcsökkenéssel járó költségek alacsonyabbak voltak a vártnál; a nagyobb nyereség a költségcsökkentési intézkedéseknek és a nagyon alacsony, egy százalékos effektív adórátának köszönhető. A netbookok népszerűsége fakulni látszik, az Atom processzorok és a hozzájuk tartozó chipsetek értékesítése 27 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest.

A "nem is olyan rossz" jót jelent
A 7,1 milliárdos eredmény mindent egybevetve jónak számít a jelen piaci körülmények között, bár egy normális piacon kifejezetten rossz lenne. Nyilatkozatában Paul Otellini, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta: az Intel hisz benne, hogy a PC-eladások az első negyedévben már elérték a mélypontot, és az iparág visszatér a normális, az idénynek megfelelő kerékvágásba.

Mindazonáltal az Intel csak az első negyedéveshez hasonló - de legalább nem gyengébb - eredményekre számít a pénzügyi év második három hónapjára. Otellini a különböző szegmensekben elért eredményekre is kitért, és bár általában a világpiacról beszélt, ez közel sem jelenti, hogy értékelése az összes piacra érvényes. Az Intel szerint először az asztali gépek eladása zuhant a mélypontra, de a cég szerint február elején az értékesítések már visszatértek a normális szintre. A kereskedőknél nem halmozódtak fel túlzott készletek, és amit raktáron tartottak, azt is hamar eladták.

Ezzel szemben tovább tartott, hogy a végfelhasználóknak szánt noteszgépek értékesítése újra megerősödjön, aminek az az oka, hogy a készletek sokkal nagyobbak voltak. Ez bizonyosan rontotta a cég eredményeit, hiszen a noteszgépekbe szánt processzorok és lapkakészletek eladása stagnált, amíg a kereskedőknél lévő noteszgép-készleteken túl nem adtak.

Túl vannak a nehezén
A netbookokba szánt Atom chipek értékesítése meredeken zuhant, aminek az okát Otellini szintén a felhalmozódott készletekben látja. Az Intel arra számít, hogy ezen a téren is növekedés várható. A cég szerint az átlagos eladási ár változatlan maradt, és az alaposan megnyirbált IT-költések miatt az ügyfelek minden piaci szegmensben az olcsó megoldásokat keresik, ennek ellenére nehezünkre esik elhinni, hogy a 27 százalékos csökkenés pusztán a felhalmozódott készleteknek lenne köszönhető. Különösen úgy, hogy folyamatosan azt hallottuk: hiány van a piacon ezekből az alkatrészekből.

Az üzleti laptopok iránti kereslet az IT-büdzsék megnyirbálásával alaposan csökkent, de az Intel abban bízik, hogy az üzleti noteszgépek átlagos, három éves életciklusa kapcsán a cégek nem halogatják tovább a fejlesztéseket az év hátra lévő részében.

Az elnök-vezérigazgató szerint az Intel már túl van a legnehezebb időszakon. A magunk részéről csak azt tudjuk hozzátenni: úgy legyen!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.