Hirdetés
. Hirdetés

Az MNB szerint többen összejátszottak, hogy magasan tartsák a Kulcs-Soft-részvények árfolyamát

|

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján az MNB a piacfelügyeleti eljárást kiterjesztette a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére is.

Hirdetés

A piaci manipuláció tilalmának megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 30-30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki két magánszemélyre. Az érintettek előre egyeztettek a Kulcs-Soft részvényre vonatkozó kereskedésük fontosabb paramétereiről - jelentette be csütörtökön a jegybank.

Az egyik magánszemély emellett több egyéb módon is manipulálta a tőkepiacot, félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek a Kulcs-Soft részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről és kínálatáról.
A jegybank a fenti "összejátszással" érintett tranzakcióban részt vevő további három magánszeméllyel szemben jelenleg is vizsgálatot folytat. Tiltott piacbefolyásolás bűncselekmény gyanúja miatt az MNB feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen - írta közleményében a jegybank.

Hirdetés

Az MNB - bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzéseket is magába foglaló - piacfelügyeleti eljárást folytatott le egy magánszeméllyel szemben, hogy megsértette-e a piaci visszaélésekről szóló rendeletet (MAR). A gyanú szerint az érintett befolyásolhatta a BÉT-en jegyzett Kulcs-Soft részvények árfolyamát.

A jegybank megállapította, hogy ez a magánszemély egyes ügyletkötéseivel több hónapon át tiltott piaci manipulációt követett el. Kereskedése több alkalommal arra irányult, hogy mesterségesen megemelje vagy egy bizonyos árfolyamon rögzítse az adott részvény árfolyamát. Ezzel hamis benyomást kelthetett az értékpapír valós piaci megítéléséről, keresletéről és kínálatáról.

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján az MNB a piacfelügyeleti eljárást kiterjesztette a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére is.

A jegybank megállapította, hogy a Kulcs-Soft igazgatóságának elnöke - a fenti magánszeméllyel, illetve további három magánszeméllyel - előre egyeztetett a Kulcs-Soft részvényre vonatkozó kereskedéséről, így összejátszva félrevezető jelzéseket adhattak a befektetők számára a részvény valós keresleti-kínálati viszonyairól.

A megállapított jogsértések miatt az MNB két magánszemély számára megtiltotta a piaci manipulációra vonatkozó jogszabályi rendelkezések ismételt megsértését, és 30-30 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk. A Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökére vonatkozóan a jegybank 1 évig elérhető nyilvános figyelmeztetést is közzétesz honlapján.

A bírságok összegének meghatározása során az MNB súlyosító körülményként értékelte, hogy a magánszemélyek - általuk is kifejezetten elismerten - tudatosan, szándékosan valósították meg a jogsértő cselekményüket, miközben az átlagos befektetőnél bővebb ismeretekkel rendelkeztek az adott kibocsátóról. Enyhítő körülménynek számított, hogy a magánszemélyek elismerték a jogsértés elkövetését.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.