Hirdetés
. Hirdetés

Beleharapnának az Apple-be az európaiak is

|

A Microsoft után egy újabb nagy amerikai technológiai cég, az Apple is felkeltette az európai fogyasztóvédelmi és versenyjogi hatóságok érdeklődését.

Hirdetés

A BusinessWeek összeállításából kiderül, hogy a néhány éve még szinte kizárólag csak számítógépeiről ismert társaság az iPod hordozható digitális lejátszó és a hasonlóan népszerű iTunes nevű online zeneáruháza kapcsán vonta magára az európai hatóságok figyelmét.

A norvég fogyasztóvédelmi ombudsman egy vizsgálat után megállapította, hogy az északi ország törvényeibe ütközik, hogy az Apple webes zeneboltjából letöltött zenéket csak a cég által gyártott lejátszókon lehet meghallgatni. Több kivetnivalót találtak a zenevásárláshoz kapcsolódó szerződés szövegében is a norvég fogyasztóvédők, amelyek kijavítására június 21-ig adtak határidőt az amerikai társaságnak. Szakértők szerint hasonló vizsgálatokra számíthat az Apple a svéd és dán fogyasztóvédelmi hatóságok részéről is. Norvégia ugyan nem számít kulcspiacnak az Apple számára, de ha az onnan induló folyamat átterjed esetleg az Egyesült Királyságra is, az ottani intézkdések már komoly károkat okozhatnak a társaságnak.

Európában az első komolyabb fellépésre az iTunes és az iPod összefonódása kapcsán Franciaországban került sor, ahol az év elején megszületett egy tervezet, amely arra kényszerítette volna az Apple-t - és más online zeneáruházakat -, hogy csak olyan zeneszámokat értékesítsenek, amelyek bármely lejátszón meghallgathatók. A cég részéről a kezdeményezést csak "államilag szponzorált kalózkodásnak" minősítették és azzal fenyegetőztek, hogy leállítják a francia iTunest. Egyelőre még nem lehet tudni, mi lesz a francia kezdeményezés sorsa.

A 2004-es 400 millió dollárról tavaly 1,1 milliárdra nőtt a lemezkiadók bevétele az online zeneértékesítésből a lemezforgalmazók világszövetsége, az IFPI adatai szerint. A letöltött zenei állományok száma 470 millióra nőtt 2005-ben az egy évvel korábbi 160 millióról.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.