Hirdetés
. Hirdetés

CANnual Report

|

A weCAN, a Közép- és Kelet-Európa független reklámügynökségeiből álló hálózat bukaresti konferenciáján mutatta be immár ötödik évfordulóját ünneplő éves jelentését, a CANnual Reportot.

Hirdetés

Hirdetés

A jelentés arról számol be, hogy 2018 folyamán a reklámipari kiadások teljes értéke elérte a nettó 13,8 milliárd eurót, vagyis a hirdetők 3 milliárd euróval többet költöttek a térségben, mint öt évvel korábban. Ez a növekedés részben a régió gazdasági fejlődésének köszönhető, valamint a digitalizációnak, amely jelentős hatást gyakorolt a médiafogyasztási szokásokra. A Cseh Köztársaság volt az első olyan piac, ahol az online kiadások meghaladták a televízióban elköltött összegekét, őket követte Magyarország 2015-ben, majd Lengyelország 2018-ban, míg Szlovákia felzárkózása csupán a közeljövőben várható.

Rajtuk kívül még három országnak sikerült elérnie ezt a mérföldkövet 2014 óta: Litvániának 2016-ban, Ukrajnának és Oroszországnak pedig 2018-ban. Oroszország egyébként a régió összes online hirdetési kiadásainak csaknem felét tudhatja magáénak.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.