Hirdetés

Csökkenő ssd áraknak örülhetünk

|

Nem költöttek többet tárolórendszerekre a nagyvállalatok a második negyedévben, mint egy évvel korábban, de jóval nagyobb tárkapacitáshoz jutottak az IDC szerint.

Hirdetés

Miután a flash memória ára csökken, a tárolórendszerek beszerzésekor a nagyvállalatoknak nem kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk, hogy nagyobb tárkapacitásra tegyenek szert - az International Data Corporation (IDC) piaci adatai szerint ez a trend jellemezte 2016 második negyedévét. A nagyvállalati tárolórendszerek szállítói ebben az időszakban 8,8 milliárd dollár bevételt könyvelhettek el, ami nem mutatott változást 2015 második negyedévéhez képest, az értékesített tárkapacitás azonban 12,9 százalékkal nőtt a tavalyi adathoz képest.

Mindez nagyrészt a flash memória csökkenő árának tudható be, mondta anyalapunknak Liz Conner, az IDC elemzője. Erősíti a trendet a flash növekvő népszerűsége is, mind több nagyvállalat vezet be flash alapú tárolókat, a gyorsabb adatelérés érdekében és a helytakarékosság miatt. A technológia fejlődése is közrejátszik, persze: míg a nagyvállalatok tavaly legfeljebb 3 terabájt kapacitású SSD (solid-state drive) meghajtókat rendeltek, idén nagyban vásárolhatnak akár 15 terabájt kapacitású egységeket is. A pénzük ma egyértelműen többet ér, mint tavaly ilyenkor, mondta az elemző. A tisztán flash-alapú tömbökre, amelyek bizonyos értelemben az SSD tárolók élvonalát képviselik, a nagyvállalatok a második negyedévben kétszer annyit költöttek, mint a múlt év azonos időszakában.

A Dell DSS 9000 rack architektúrája szerverekből, tárolókból és hálózati erőforrásokból épül fel

Hirdetés

A flash egy másik fejleményben, a szerver alapú tárolás térhódításában is szerepet játszik, ezen a téren a szállítók bevétele közel tíz százalékkal mintegy 2,4 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben. Részben a kisebb szervezetek erősítik ezt a trendet, amelyek az egyszerűbb és könnyebb felügyelhetőség érdekében elfordulnak a külső tárolórendszerektől. A flash nagy sebessége és kis helyigénye szintén fontos szempont számukra.

Holtversenyben az EMC és a Hewlett Packard Enterprise került a szállítói mezőny élére - világszinten mindkét vállalat körülbelül 1,6 milliárd dollár bevételt könyvelt el a második negyedévben. A Dell végzett a harmadik helyen, amely közel 13 százalékkal növelte bevételét, így az meghaladta az 1 milliárd dollárt.

A Dell szeptember elején zárta le az EMC felvásárlását, így a létrejött Dell Technologies a nagyvállalati tárolómegoldások legnagyobb szállítójává vált, melynek piaci részesedése várhatóan 30 százalék körül alakul majd.

Termékkínálatában kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt találnak tárolómegoldásokat, ami versenyelőnyt adhat a piac új szereplőjének, mivel a szervezeteket növekedésük közben is folyamatosan ki tudja szolgálni, mondta az IDC elemzője. A nagyvállalati üzletág a Dell szervereket és az EMC tárolókat is várhatóan olyan termékekbe integrálja majd, amelyek új ügyfeleket szerezhetnek a cégnek.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.