Hirdetés
. Hirdetés

Csúszik az újabb Oracle-Google pengeváltás

|

Túl sok bűnügy jött közbe, a bíró kénytelen volt elnapolni a következő meghallgatást.

Hirdetés

Android vs Java

Amint arról a hét elején írtunk, újabb információk láttak napvilágot az Oracle-Google szabadalmi perben. Előbbi a korábban általa felvásárolt Sun Microsystems tulajdonában levő Java technológia engedély nélküli felhasználásával vádolja a keresőóriást, súlyos dollárszázmilliókat, milliárdokat követelve.

Az ügy következő meghallgatását eredetileg október 31-re tűzték ki, ám azt már keddi cikkünkben is pedzegettük, hogy nem kizárt: addig nem lesz elég idő átnézni az újonnan benyújtott bizonyítékokat. Ezekben a Google azon két állítását próbálja meg alátámasztani, miszerint:
- a megállapodás a Sun hibájából nem történt meg, és mivel utóbbi nem követelt később kártérítést, ezért a Google jóhiszeműen használta fel az inkriminált (az Androidból egyébként időközben teljesen eltávolított) kódrészleteket, illetve
- a Sun és az Oracle megpróbált saját okostelefon platformot létrehozni, és csak azután kezdett pereskedni az utóbbi, miután látta az Android sikerét és saját platformja versenyképtelenségét.

Szerdán végül William Alsup, az ügyet vezető bíró úgy döntött, hogy elnapolja az újabb meghallgatást. Ennek csak részben oka a fent taglalt új fejlemény, a teljes képhez hozzátartozik, hogy a helyi bíróságra igen nagy nyomás nehezedik a megszaporodott bűncselekmények miatt. Alsup bíró pedig elsőbbséget adott a magánszemélyek sérelmére elkövetett bűncselekmények tárgyalásának, így az Oracle-Google pert el kellett napolnia.

Ez természetesen nem változtat egyik vállalat álláspontján sem. Az Oracle és a Google is lázasan készül a következő összecsapásra, amit jól mutat az az igencsak hosszúra nyúlt lista, ami az újonnan benyújtandó iratok, bizonyítékok sorát tartalmazza - mindkét oldalról.

A fentiekből is látszik, hogy a szerzői jogi vitákból elsősorban nem az érintett felek, hanem jogi képviselőik jönnek ki győztesen - függetlenül a per kimenetelétől...

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.