Hirdetés
. Hirdetés

Egyszerű, mint a mobilfizetés

|

A MasterCard "Az év bankja" versenyében a Simple kapta "Az év lakossági mobileszköz-alkalmazása" 2015 díjat.

Hirdetés

Ennek apropóján Benyó Pétert, az OTP Mobil ügyvezetőjét az app elmúlt másfél évéről és a tervekről kérdeztük.

Computerworld: Másfél évvel ezelőtt, a Sziget Fesztiválon mutatták be a Simple alkalmazást, négy olyan szolgáltatással, ami többségében budapesti elfogadóhelyeken volt használható. Mi történt azóta?

Benyó Péter: 2014 augusztusában azzal a céllal indítottuk el a Simple alkalmazást, hogy megmutassuk, a mobiltelefonos fizetés lehet több egyszerű tranzakciónál. A mobilfizetési funkciót egy, az appon belül elérhető piactérrel ötvöztük. A kezdeti négy szolgáltatás mellé az indulás óta még hat érkezett, és az elfogadóhelyek számát is megsokszoroztuk. A szolgáltatásaink jelentős része nyújt országos lefedettséget, így Magyarországon bárhol fizethetjük az alkalmazással a parkolódíjat közterületen, vásárolhatunk e-matricát, több városban is rendelhetünk ételt, látogathatunk el úgy kulturális és sporteseményekre, hogy a mobilunkkal választjuk ki az ülőhelyet, vesszük meg a jegyünket, és azzal is lépünk be a helyszínre.

CW: Pár évvel ezelőtt alig használtunk bankkártyát a fizetéseknél, most pedig már teljesen természetes, hogy csak odaérintjük azt a terminálhoz és meg is van a tranzakció. Hasonló bővülésre számítanak a mobilfizetésnél is?

BP: A magyar lakosságnak van egy olyan early adopter rétege, akik kifejezetten keresik és használják az új megoldásokat. Őket már sikerült megnyernünk magunknak. A nagy kérdés, hogy a szélesebb nagyközönség mikor követi majd a példájukat. A technológiai háttér adott, valamint az okostelefon- és a mobilnet-penetráció, illetve az elfogadóhelyeken lévő rendszerek elterjedtsége is megfelel ahhoz, hogy meghonosodjon ez a fizetési mód, így bízunk abban, hogy egyre nagyobb arányban kezdik el használni az alkalmazást.

CW: Említette, hogy az early adopter réteget már elérték. Mit jelent ez pontosan?

BP: Másfél év alatt az aktív felhasználóink száma meghaladta a 70 ezer főt, ami kiemelkedő eredménynek számít. A nagyobb tömegek bevonzása mellett az egyik legfőbb célunk, hogy a már meglévő felhasználóinkat ösztönözzük a szolgáltatások szélesebb körű használatára. Például ne csak a parkolásukat fizessék az appban, de ezzel vásárolják meg az autópálya-matricájukat, vagy rendeljenek házhoz ételt.

CW: Az alkalmazás sikeréhez elengedhetetlen, hogy megfelelő számú helyszínen lehessen használni. Milyen mértékben sikerült növelni az elfogadóhelyek számát?

BP: A mozis szolgáltatásunk jó példa erre. Tavaly egy elfogadóhellyel, a Corvin Mozival indítottuk el ezt a funkciót. A vásárlási folyamat úgy történik, hogy felhasználónk megnyitja a moziműsort, kiválasztja az időpontot és az ülőhelyet, majd megveszi az alkalmazáson belül a jegyet. A belépésnél pedig csak a telefont kell felmutatni. A kezdeti egy helyszínünk után most már nyolc mozi várja így a felhasználóinkat, és jó úton haladunk afelé, hogy ez a szám tovább emelkedjen. Az e-matrica-vásárlás és a parkolás funkció az egész országot lefedi, több száz italautomatából vásárolhatunk, több mint háromszáz étteremből rendelhetünk, valamint több ezer kulturális, sport- és egyéb rendezvényre vásárolhatunk jegyet az ország egész területén. Emellett már Budapest egyik vezető taxis cége is a partnerünk.

CW: Mire van szükség ahhoz, hogy egy app elnyerje az "Az év lakossági mobileszköz-alkalmazása" díjat?

Az első és talán legfontosabb szempont maga a koncepció. Az okostelefont, ezt az összetett és mindig nálunk lévő eszközt nemcsak arra használjuk, hogy kiváltson egy plasztikkártyát, hanem megvizsgáltuk, mit adhat hozzá a vásárlás élményéhez. Például alkalmas arra, hogy GPS-alapon meghatározza a helyzetünket, így parkolásnál miért ne használnánk egy interaktív térképet a parkolózóna kiválasztásához? Vagy ha rendelünk egy taxit, akkor miért ne láthatnánk azt, hogy hol van éppen az értünk érkező kocsi? Az okostelefonok lehetőséget adnak arra, hogy az egész vásárlási folyamatot lefedjük az igény megszületésétől egészen a fizetést követő visszajelzésig, vagy belépőjegyek esetében a jegy virtuális tárolásáig.

BP: A másik szempont az elérhetőség. Szerettük volna, hogy a Simple mindenkinek szóljon, így használatához csak okostelefon és internet-hozzáférés szükséges. Bármelyik mobilszolgáltató vagy bank ügyfele igénybe veheti bármelyik hitelintézet által kibocsátott MasterCard, Visa vagy American Express bankkártyával. Emellett az androidos és iOS verzió után WindowsPhone-ra is kifejlesztettük az alkalmazást, kifejezetten erre a platformra optimalizálva.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.