Hirdetés
. Hirdetés

Elég nagy bukás a Google Wallet

|

Kaszát egyelőre nem kap a szolgáltatás, de a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be.

Hirdetés

Két évvel az amerikai piacon való megjelenése után a Bloomberg értesülései szerint nagyrészt megbukottnak lehet minősíteni a Google saját fizetési szolgáltatását. A beszámoló alapján a Wallet egymásra épülő problémák áldozata: a végfelhasználókat nem igazán érdekli, így a kereskedések sem foglalkoznak a vele való költekezési lehetőség megteremtésével, amely miatt pedig a meglévő ügyfelek is többnyire a hagyományos bankkártyájukat kénytelenek elővenni a kasszáknál.


A helyzeten az sem segít, hogy az AT&T, Verizon és T-Mobile konkrétan nem teszi lehetővé az ügyfelei számára a Wallet alkalmazás telefonjaikra és táblagépeikre való egyszerű telepítését, a trió ugyanis a rivális Isis szolgáltatását próbálja felfuttatni.


A Bloomberg állítása szerint a Google is kezd már lemondani a veszteséges termékről: közel tucatnyi informátor szerint a vállalat nemrég számos Wallethez fűződő fejlesztést állíttatott le, a fizikai bankkártyán túl többek közt egy fizetési terminál is készülőfélben volt. Ettől függetlenül az alap szolgáltatás mostanában biztosan nem fog kaszát kapni, részben mivel a cég mélyen integrálta a Play Store áruházába.


A Wallet üzleti érdekessége, hogy a Google valójában nem a tranzakciós díjon keresztül kívánt bevételhez jutni, hanem az „offline” megvásárolt termékek alapján releváns online hirdetésekkel akarta bombázni a felhasználókat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.