Hirdetés
. Hirdetés

Elindult hazánk első B2B fókuszú startup inkubátorháza

|

Összesen kétmillió eurós befektetési tőkével elindult a BnL Start Partners, Magyarország első B2B fókuszú inkubátorháza. A céget sikeres, a nemzetközi technológiai piacon bizonyított üzletemberek alapították, s célja, hogy agilis fiataloknak, garázscégeknek, induló vállalkozásoknak nyújtson lehetőséget és támogatást ötleteik "ráncba szedéséhez", megvalósításához, cégenként akár 200 ezer euróig terjedő finanszírozással.

Hirdetés

A BNL Start alapítói tapasztalt szakemberek, akik banki-informatikai cégeket álmodtak meg és vezettek a nemzetközi sikerekig. Vinnai Balázs, Nyíri József, Bálint Viktor és Tajthy Krisztina például annak az IND Groupnak a sikeréért felelősek, amelynek exitje az egyik legnagyobb lett Magyarországon. Alapító tag továbbá Szőke Márton, aki az IndexTools-t építette fel, majd adta el a Yahoo-nak és lett azóta sorozatvállalkozó és befektető.

Az alapítók kiterjedt vállalati kapcsolatrendszere, a széles nemzetközi network és egyetemekkel indított együttműködéseik mind azt a célt szolgálják, hogy olyan ötletek inkubálódjanak, amelyek vállalatok igényeit szolgálják ki, illetve problémáit oldják meg elsődlegesen a diszruptív technológia segítségével. A program tehát elsősorban a vállalatközi, azon belül is a pénzügyi szektort célzó (fintech) megoldásokra fókuszál, de emellett a kurrens szakterületi hívószavak mentén is válogatnak, amilyen a dolgok internete (IoT), gépi tanulás (machine learning), adatelemzés, felhő, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság, robotika, 3D nyomtatás, vagy a 4. ipari forradalom témái.

A miskolci központtal működő BnL Start Partners egyike azoknak, akik a SZÉCHENYI 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az "Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff)" pályázati konstrukcióban támogatást nyertek. A pénz legnagyobb része pályázati úton kiválasztott innovatív csapatoknál landol, amennyiben az ötlet egyedülálló, formabontó és a nemzetközi piacon is életképesnek bizonyul. A kiválasztott csapatok akár 200 ezer eurós kezdő tőkét is kaphatnak, de legalább ennyire fontos a 6-12 hónapon át tartó inkubációs tevékenység. Mentorálással, üzleti terv, valamint marketing- és sales stratégia felállításában való közreműködéssel, céges infrastruktúrával és rendszeres workshopokkal támogatják a kiválasztottakat. A cél az, hogy a (leendő) startupok életképes üzleti modell vagy piacképes prototípus fázisáig jussanak el.

A BnL Start szorosan együttműködik az észak-magyarországi régió két legnagyobb tudásbázisával - a Miskolci Egyetemmel és az Eszterházy Károly Egyetemmel -, hogy az ott tanuló tehetséges fiataloknak is lehetőséget teremtsen az elindulásra, ezáltal bekapcsolva a régiót a magyar startup kultúrába. Ugyanakkor nem kizárólag egyetemisták jelentkezését várják: a program nyitva áll hazai és külföldi startup aspiránsoknak, már meglévő innovatív vállalkozásoknak, spinoff cégeknek egyaránt.

A BNL Start március 1-jén nyitotta meg Seed Funding nevű, az említett GINOP program keretében futó támogatási-befektetési programját, ahová folyamatosan lehet pályázni. A beérkezett anyagokból kéthavonta születik meg a döntés, hogy mely startupok kapják meg a támogatást és az inkubációt. A Seed Funding Programot egy opcionális (de erősen ajánlott) előkészítő fázis előzi meg: az úgynevezett Preparatory Mentoring Program, mely segítséget jelent az ötlet kidolgozásában és a pályázati anyagok összeállításában. Bővebb információ és jelentkezési lehetőség a BnL Start weboldalán érhető el: www.bnlstart.com

A sikeres inkubációt követően a BnL Start Partners nem engedi el a startupok kezét. A team partnerségi viszonyban áll a BnL Growth Patrners-szel, akik egy magántőke társaság és tanácsadó cég ötvözete. Befektetéseikkel és aktív közreműködésükkel a hazai piacon már bizonyított és a nemzetközi piaci növekedést fontolgató vállalatoknak nyújtanak segítséget, a minél hatékonyabb marketing, sales, technológiai, termékfejlesztési és szervezeti rendszerek kidolgozásában és működtetésében. Illetve, a további partnerségi viszony hazai és internacionális kockázati tőkebefektetőkkel, elősegíti a nemzetközi piacra lépést és a tőkebevonás következő lépéseit.

A BnL Start készülő co-working irodája ad otthont a Startup Campus Roadshow programsorozat miskolci állomásának, amelyet április 12-én rendeznek meg a Miskolci Egyetemen. Ugyancsak a potenciális pályázókkal való kapcsolatépítést segíti, hogy a BnL részt vesz a Startup Safari rendezvényén is április 21-én.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.