Hirdetés
. Hirdetés

Ennyi álláskereső elhelyezkedéséhez kértek eddig regionális munkaerő-támogatását

|

A programban legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintot kaphatnak az álláskeresők számára munkahelyet biztosító vállalkozások.

Hirdetés

Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a "Vállalkozások regionális munkaerő támogatását" - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Az augusztus közepén indított program mások mellett pályakezdők, kisgyermekesek vagy tartósan munkanélküliek foglalkoztatására ösztönöz fejenként akár 900 ezer forint állami hozzájárulással. A vissza nem térítendő bérköltség támogatást mostanáig 10 410 új munkatárs felvétele után igényelték a cégek. Csaknem négyötödük esetében már oda is ítélték a munkaadóknak a kért forrásmennyiséget összesen 6,7 milliárd forint értékben.

A vállalkozások regionális munkaerő-támogatása Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében elérhető augusztus 15. óta. A programban legfeljebb fél éven át havonta akár 150 ezer forintot kaphatnak az álláskeresők számára munkahelyet biztosító vállalkozások. A támogatás célcsoportjába tartoznak a 25 év alattiak, a 25-30 év közötti pályakezdők, az 50 év felettiek, a legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők, a legalább 6 hónapja regisztrált álláskeresők.

Hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a dokumentációban felsorolt vidéki kistelepülésen lakik - írták.

Hirdetés

A hat hónapon át igénybe vehető támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az új munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a bruttó bér és szochó legfeljebb háromnegyedét vállalhatja át az állam. A pályázati feltételekről részletes tájékoztatás a www.munka.hu oldalon olvasható.

A vállalkozások regionális munkaerő-támogatásának köszönhetően mostanáig a legtöbben Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állhattak munkába. Az ágazatok közül a kereskedelem-gépjárműjavítás, az építőipar és a turizmus-vendéglátás vállalkozásai érdeklődnek a legélénkebben a program iránt.

A közleményben idézték Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkárt, aki elmondta: "2022 első tíz hónapjában 240 ezer fő alatt maradt a regisztrált álláskeresők átlagos száma. E mutató a jelenleg rekordévnek számító 2019-ben sem süllyedt 250 ezer alá. A kedvező eredményhez nagyban hozzájárult, hogy májustól augusztusig kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, mint korábban bármelyik hónapban".

Az államtitkár közlése szerint "a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása tíz hét alatt elérte az eredetileg kitűzött tízezres célszámot az igénylésekben. A 8,5 milliárd forint összértékű kérelmek alapján több mint 8300 fő támogatásáról született eddig kedvező döntés. A kormányzati segítséggel kenyérkeresethez jutottak közel harmada fiatal, a program jóvoltából már háromezer 25 év alatti talált állást".

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.