Hirdetés
. Hirdetés

Felvásárlásokat tervez a Lenovo

|

Az év első három hónapjához képest növekedtek a Lenovo PC-eladásai, de a vállalat még mindig veszteséges volt a június 30-án zárult pénzügyi negyedévben.

Hirdetés

A legutóbbi negyedévben a Lenovo valamivel több számítógépet adott el, mint egy évvel korábban, mégis, az eredmények romlottak: 3,5 milliárd dollár forgalmat regisztrált, ami 17,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, és 16 millió dollár nettó veszteséget produkált, szemben az egy évvel ezelőtti 110 milliós profittal.

Wong Wai Ming, a cég pénzügyi igazgatója az eredményekkel kapcsolatban elmondta: a PC-kereslet továbbra is minimális a fejlett országokban, ehhez társul az árverseny és az emelkedő komponens-árak, főleg az LCD képernyők és a memória esetében. Az Egyesült Államokban és Európában továbbra is halasztják az új technológiai eszközök beszerzését. Biztató ugyanakkor, hogy a mostani veszteség jóval alacsonyabb, mint az előző negyedévi 264 millió dollár.

A Lenovo idén kezdte meg a vállalat átalakítását, hogy erősebben fókuszálhasson a kínai és más fejlődő országok piacaira. A vállalat külön kezeli a high-end és a low-end termékeit, hogy ezzel is hatékonyabban tudja megcélozni a fejlett és a fejlődő piacokat. A cég tavaly dobta piacra netbook-sorozatát, de nem számít jelentős növekedésre ebben a szegmensben. Sokat vár viszont az Intel ultraalacsony fogyasztású (CULV) processzoraira épülő laptop-sorozatától.

A cég vezetői hangsúlyozták, hogy nyitottak az egyesülési és akvizíciós lehetőségekre, de részleteket egyelőre nem közöltek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.