Hirdetés
. Hirdetés

Fokozatváltás 2.0: science parkok épülnek

|

Egyetemek - vállalatok - állam. E hármas nagy dolgokra lehet képes, ha okosan fog össze, és a tudást, a tapasztalatot és a pénzt jól használja fel. A cél: export- és versenyképes termékek előállítása hazai műhelyekben.

Hirdetés

A magyar gazdaságpolitika egyik fontos eleme az innovációs képesség erősítése, a vállalatok fejlesztési képességének létrehozása. Magyarországon ennek egyetlen alapját az egyetemek, illetve az egyetemek köré épült innovációs ökoszisztéma képezi, amely tudományos és innovációs parkokban valósulhat meg. Új kategóriáról van szó, amelynek pontos tartalmáról már megszületett a kormányhatározat, hangzott el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által szervezett Fokozatváltás 2.0 - Újraindítás című online tudományos konferencián, július elején. Palkovics László miniszter jelezte: a közeljövőben tárgyalja a kormány a tudományos és innovációs parkok kérdését, többek között azok finanszírozását is.

Budapesten két science park épül: egy alapvetően technológiai fókuszú a Műegyetem, valamint egy egészségügyi fókuszú a Semmelweis Egyetem köré.

- Az egészségipar egyik fő támaszát az egészségügyi science parkban látjuk. A járványhelyzetben megértettük, hogy a magyar egészségipar szerkezete rossz. A tavaly kidolgozott egészségipari stratégiát felülvizsgáltuk és átdolgoztuk. Szűrtük az egészségipar területén tevékenykedő 6400 céget, és külön megbeszéléseket folytattunk a szűkebb körrel. A kormány döntése értelmében 2020-ban 85 milliárd forinttal támogatjuk a magyar egészségipari cégeket. A cél, hogy olyan kapacitások jöjjenek létre, amelyek mind a belföldi, mind a nemzetközi piacokon versenyképes termékeket hoznak létre, fogalmazott a miniszter.

Az ITM számára a digitalizáció, a digitális alapinfrastruktúrák és képességek, valamint az egyetemi innovációs ökoszisztémák fejlesztése prioritás, hangsúlyozta György László államtitkár.

- Szeretnénk, ha a Covid-válság után indított beruházásösztönző programoknak köszönhetően az export- és versenyképes kapacitásaink továbbfejlődnének. Akkor tudunk magasabb hozzáadott értéket termelni Magyarországon, ha e vállalkozásokkal elmélyülnek az egyetemi kapcsolatok. Látható, hogy az együttműködést korábban nehezítő, lassító tényezők felszámolódnak. Most azok az egyetemi ökoszisztémák, amelyek a tudományosinfrastruktúra-fejlesztéseket alaposan megtervezik, jól előkészítik és kidolgozzák, előnyt élveznek minden más projekttel szemben, emelte ki. 

Tudásvagyon üzleti környezetben

Fontos, hogy a tudományos és innovációs parkok esetében az intézményi erősségekre és kiválóságokra építkezzünk. A cél, hogy a tudástermelők és tudásfelhasználók igényeinek találkozásával komoly eredményeket érjünk el. Ebben fontos szerepünk a tudásáramlás segítése, mondta előadásában Gulyás Tibor, az ITM helyettes államtitkára. - A felsőoktatási intézmények tekintetében nagy jelentőséget tulajdonítunk az intézményi kompetenciának. Ott látjuk azt a tudástőkét, emberi erőforrást, kapcsolatrendszert, készséget és képességet, ami egy ilyen építkezési folyamatban az ország segítségére lehet. Abban bízunk, hogy a szervezőmunka élére állnak, és további szereplők bevonásával fel tudják erősíteni hatásukat a kutatás-fejlesztés és innováció területén. A tudásvagyonnak üzleti környezetben is hasznosulnia kell. Ehhez szeretnénk az intézményrendszer építésével támogatást nyújtani.
A felsőoktatási intézményekben megvannak az ötletek, az ígéretes kezdeményezések. Ezek felkarolásához meg kell teremteni az ötletek intézményesülésének feltételrendszerét, valamint ki kell alakítani a támogatási utakat. Inkubációra van tehát szükség ahhoz, hogy az ötletekből kiinduló folyamatok megfelelő fejlődési és növekedési pályára álljanak, majd végül a termékek a piacon hasznosuljanak.
- Országos együttműködésben, egy nagy, közös portfólióban gondolkozunk, amelyen belül minden intézménynek megvan a maga erőssége, és ehhez igazodva a legfontosabb feladata. Cél, hogy minden egyes ötlet a legjobb inkubációs környezetbe kerüljön. A mi feladatunk, hogy ehhez a megfelelő intézményes kereteket és a finanszírozást biztosítsuk, szögezte le az ITM helyettes államtitkára.

Infrastruktúra-fejlesztés a BME-n

A Műegyetemen létesülő science park fejlesztése alapvetően három dolgot takar: a robusztus kutatási infrastruktúra fejlesztését, az ehhez kapcsolódó tartalomfejlesztést az innovációs ökoszisztémában, valamint a szintén ehhez kapcsolódó szervezetfejlesztést, szervezeti kultúraváltást. A program egyik fő eleme egy új, fizikai értelemben is egy helyre összpontosuló kutatási, fejlesztési, innovációs (kfi) negyed kialakítása Budapest 11. kerületében. Ehhez akár fizikailag, akár virtuálisan is csatlakozhatnak olyan szervezetek, intézmények, vállalatok, amelyek érintettek a kfi tevékenységekben.
- Az ökoszisztéma kialakításának fontos részeként jelentős infrastruktúra-fejlesztésre készülünk. Tudományos és innovációs parkunk fókuszában az ipari digitalizáció, az 5G hálózat, az Ipar 4.0 megoldások állnak, így az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket helyezzük a középpontba. Az egyetemi innovációs ökoszisztémában kiemelt szerepet játszanak a vállalati kooperációk. A nagyvállalatokkal, a kis- és középvállalatokkal, valamint a startupokkal egyaránt szeretnénk kialakítani az együttműködést. Egy science parkhoz elengedhetetlenül hozzátartozik a működési, szervezeti modell megújítása. Programunknak ez is része. Ami a program ütemezését illeti, az előttünk álló tíz évben gondolkozunk. Az első öt év már részleteiben is kidolgozott, mind az infrastruktúra-, mind a programfejlesztés tekintetében, tájékoztatott Kotán Attila, a BME kancellárja. 

Ez év februárjában az infrastruktúra oldal elemeként megnyílt Magyarország egyik első egyetemi startup-inkubációs központja, a BME Z10.

A veszélyhelyzeti megtorpanást követően folytatódnak az együttműködések a startupokkal, kis- és középvállalatokkal. Ugyancsak az infrastruktúra oldal eleme a BME balatonfüredi tudásközpontja, a Műegyetem első Budapesten kívüli, jelentős méretű képzőhelye. A létesítmény kivitelezése a karantén alatt is folytatódott, avatásának várható időpontja 2021. május. A budapesti campuson épül az 5G teszthálózat. A tervek szerint jövőre mind bel-, mind kültéren használatba vehetik a kutatók, fejlesztők, oktatók és hallgatók.
- Az innovációs és fejlesztési központot a V2 és a korábban menzaként működő Goldmann épület helyére képzeltük. A két épület lebontásáról már megszületett a kormánydöntés. Itt kapnának helyet a BME azon szervezetei, tevékenységei, amelyek a science park programjához kapcsolódnak. De ide költöznének azon intézmények, szervezetek is, amelyek a kormányzaton belül ilyen irányú kutatással, fejlesztéssel, innovációval foglalkoznak. További szakmai partnerekkel is tárgyalunk, amelyek a Z10-zel kapcsolatban, vagy a BME campusán folyó különböző programokban érintettek, adott rövid összefoglalót Kotán Attila.

Megújuló, innovatív egyetem

Ami a science park tartalmi koncepcióját illeti, a BME úgynevezett plug & play modell szerint képzeli el azokat a szolgáltatásokat, amelyek az IoT-re, az 5G-re, a digitalizációra stb. épülnek. Különböző szintű ipari, intézményi partnerekkel együttműködve, azonos minőségben, azonos platformon szolgáltatnának. A BME science park kompetenciái - intelligens adatgyűjtő platformok fejlesztése és működtetése, alkalmazások adaptációja, rendszerintegráció, különböző modellezések stb. - olyan tudományvezérelt megközelítésben működnének, amelynek az előzményei már megvannak.
- Fontos, hogy az egyetemi innovációs ökoszisztémához megfelelő működési modell, szervezetfejlesztés is kapcsolódjon. A továbbra is klasszikus egyetemként működő BME-n már zajlik a folyamat. Meglévő egyetemi rendszereinket korszerűsítjük, jellemzően a digitalizáció eszközeivel. Idén esedékes gazdasági és vezetői információs rendszerünk megújítása. Az e-egyetem program keretében papírmentes működésre térünk át. Olyan digitális szolgáltatásokat is szeretnénk elterjeszteni, amelyek ugyan már léteznek a BME-n, csak nem integráltan. Az innovációs és fejlesztési központra nemcsak új épületként, hanem a szervezeti kultúraváltás eredményeképpen létrejövő új, önálló szervezeti egységként is tekintünk, ami a meglévő kompetenciákat és kapacitásokat integrálja, egységesíti. Szeretnénk élni azzal az eredményhalmazzal, amit a megújuló, innovatív egyetem jelent. Mindehhez új felelősségi és motivációs rendszert szeretnénk illeszteni. Ennek fontos része egy olyan hasznosító gazdasági társaság létrehozása, amely a tudástranszferrel, az ökoszisztéma, az ipari kapcsolatok kiszolgálásával foglalkozik, fogalmazott a BME kancellárja.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.