Hirdetés
. Hirdetés

Gartner: a Dell továbbra is az Acer mögött

|

Élesedik a nemzetközi PC-gyártók ranglistájának második helyéért folytatott küzdelem: az elemzők egy része szerint az Acer, mások szerint a Dell zárt sikeresebb üzleti időszakot.

Hirdetés

Egyre nehezebb megállapítani, hogy melyik gyártó birtokolja a legsikeresebb nemzetközi PC-vendorok tabellájának második helyét: az aktuális negyedév kapcsán az IDC a Dell-t, a Gartner pedig az Acert nevezte meg az IT-piaci versenyfutás ezüstérmeseként; utóbbi még a tavalyi év harmadik negyedében hódította el legnagyobb vetélytársától a dobogó középső fokát.

A Gartner jelentése szerint az Acer az idei év második negyedévében közel 10,8 millió darab asztali számítógépet és notebookot szállított ki, míg a Dell ?csupán" 10,3 millió darabos értékesítést könyvelhetett el. Az elemzőcég adatai szerint a két vállalat a piac 13, illetve 12,4 százalékát birtokolta a vizsgált három hónapos periódusban; a verseny abszolút győztesének a Hewlett-Packard bizonyult: a cég megközelítőleg 14,5 millió darab komputert értékesített.

Az IDC becslései is hasonló arányokat mutattak: szerintük a Dell 10,6 millió, míg az Acer 10,2 millió személyi számítógépet adott el a vizsgált időszakban. A cég szakértői szerint szerint a Dell 13, az Acer pedig 12,6 percent százalékban részesedett a nemzetközi eladásokból.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.