Hirdetés
. Hirdetés

IDC: Lábadozó tárolók

|

A javulás első jeleit mutatja a vállalati külső adattárolók régiós piaca - hanyatlásának üteme legalábbis lassult, de kérdés, hogy mikorra épülhet fel teljesen, szól az IDC friss jelentése. Bár Kelet és Nyugat között szembeszökő különbségeket tükröznek a számok, az all-flash mindenütt kiugróan teljesít. A mentési célrendszereket viszont felfalja a felhő.

Hirdetés

A múlt év harmadik negyedében a külső adattároló-rendszerek európai, közel-keleti és afrikai piaca dollárban számolva 5,4 százalékkal, euróban 10 százalékkal szűkült az International Data Corporation (IDC) friss negyedéves jelentése (EMEA Quarterly Disk Storage Systems Tracker, 2020Q3) szerint. Mint már megszokhattuk, a térség alrégióinak teljesítménye markánsan eltérő volt ebben az időszakban is, Nyugat-Európa 8,3 százalékos csökkenésével szemben Kelet-Európa, Közel-Kelet ás Afrika 2,3 százalékkal nőtt (mindkettő, és minden további adat dollárban számolva).

Biztató, hogy a csupa-flash (all-flash-array, AFA) tárolók szegmense továbbra is ellenálló a járványhelyzet válságával szemben - éves összevetésben ismét meggyőző 7,9 százalékkal bővült, így értékalapon az egy évvel korábbi 39,2 százalékról 44,7 százalékra növelte piaci részesedését. Mindez azonban a hibrid-flash (HFA) és a merevlemezes (HDD) tárolók rovására történt, éves alapon mindkét szegmens 14 százalékos csökkenéssel zárta a negyedévet.

- A mérsékelt beruházási kedv és a keretbefagyasztás továbbra is általános jelenség a régióban és különösen Európában, a vállalatoknak azonban fel kell készülniük az új normalitásra, és ez adatközpontjaik korszerűsítésére, transzformatív beruházásokra készteti őket, mondta Silvia Cosso, az IDC kutatásvezető társigazgatója. - A többfelhős paradigma, az as-a-service felhasználási modell iránti mind nagyobb érdeklődés, valamint az igény, hogy a vállalatok közelebb vigyék IT-infrastruktúrájukat a végfelhasználókhoz egyaránt lendületet fog adni a beruházásoknak, amint a gazdasági aktivitás ismét eléri a megszokott szinteket.

Kontrasztos Kelet

Sorozatban immár hatodik negyedévét zárta negatív eredménnyel a külső tárolók piaca Nyugat-Európában, amely ezúttal 8,3 százalékos csökkenést hozott. A teljes piac értékének 45,5 százalékát az all-flash tárolók adták, amelyek az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest így 3 százalékkal növelték részesedésüket. A nyugat-európai tárolópiac ezzel túljuthatott a mélyponton, mivel a megelőző két negyedév kétszámjegyű csökkenése mérséklődött, tette hozzá az elemző. Következő jelentéséből kiderül majd, hogy a trend kitartott-e a negyedik negyedévben.

A közép-kelet-európai tárolópiac bővülése - amely a hiperkonvergens (HCI) és mentési célgépek (PBBA) szegmensében különösen erős, összesen 20 százalékos volt - a Közel-Keletet és Afrikát is magában foglaló teljes CEMA alrégiót növekedési pályán tartotta, a piac értéke éves alapon 2,3 százalékkal 525,8 millió dollárra nőtt. Bár nagyobb projektjeiket a vállalatok Közép-Kelet-Európában is későbbre halasztották, a járványügyi intézkedések nyári enyhítése kedvezett a középkategóriás tárolók forgalmának, amelyek a bővülés fő hajtóerejét adták. A csupa-flash rendszerek ebben a térségben is kiugróan teljesítettek, 22,5 százalékos növekedéssel a szegmens tortaszelete elérte a teljes piac értékének 43 százalékát.

- Várható, hogy a járvány második hulláma a tárolópiac markánsabb bővülését 2021 második felére tolja az alrégióban, mondta Marina Kostova, az IDC kutatásvezetője. - Az általunk megkérdezett vállalatok tervei erre utalnak, az új vírusvariánsok terjedése, az újabb fertőzési hullámok súlyossága, a tömeges oltás gyorsasága és a vállalatoknak adott kormányzati támogatások rugalmassága azonban kihat majd a felépülés ütemére és mértékére.

Felhőbe ment a térség

A szolgáltatásként használható adatvédelem mind népszerűbb modellje a járványhelyzetben hozott korlátozó intézkedésekkel együtt kedvezőtlenül érintette a mentési célgépek európai, közel-keleti és afrikai piacát, amelynek értéke a múlt év harmadik negyedében 4,5 százalékkal 310,9 millió dollárra apadt, olvasható az IDC másik jelentésében (Worldwide Quarterly Purpose-Built Backup Appliance Tracker, 2020Q3).

Míg Nyugat-Európában a csökkenés 5,7 százalékos volt, addig a CEMA-piac szinten maradt, a két alrégió piacmérete azonban nagyságrendben különbözik egymástól, előbbi 248,1 millió, utóbbi 62,8 millió dollárt tett ki a jelzett időszakban. A CEMA alrégión belül Közép-Kelet-Európa vitte a prímet a PBBA-költés látványos, 34 százalékos növekedésével, amiben azért közrejátszott a megelőző év azonos időszakában regisztrált csökkenés is. Közel-Kelet és Afrika viszont éves összehasonlításban 18 százalékkal kevesebbet költött mentési célgépekre.

- A vállalatok beruházásai 2020 második felében inkább a felhőre és a HCI-re irányultak, költségvetésükből kevesebb jutott az adatközponti infrastruktúrára - mondta Marina Kostova. - Az adatvédelem egyértelműen prioritásnak számít a járványhelyzetben is, a felhőalapú megoldások azonban részben kannibalizálják a hagyományos mentési célgépek piacát.

Cikkünk a Computerworld magazin 2021. január 27-ei lapszámában (LII. évfolyam 2. szám) jelent meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.