Hirdetés

Idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást a TéT-felhívás

|

Idén is pályázható a kutatók nemzetközi együttműködéseit ösztönző, 200 millió forint keretösszegű felhívás: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat a résztvevők mobilitása és a szakembercsere támogatásával segíti a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében folytatott kutatások elindítását és a már létező együttműködések elmélyítését.

Hirdetés

A globális kihívásokra adható válaszok, a legnagyobb horderejű tudományos eredmények egyre inkább nemzetközi összefogásban születhetnek meg. Az államközi tudományos és technológiai együttműködések éppen ezen a stratégiai területen, a kutatás-fejlesztés és az innováció területén segítik elő a partnerországok közti kapcsolatok erősítését.

"Fontos célunk hozzásegíteni a magyar kutatókat, ezen belül is a fiatal generációt, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi tudományos vérkeringésbe" - mondta el Dr. Birkner Zoltán, a pályázatot kiíró Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a pályázat meghirdetése kapcsán. "A közös projektekben való személyes részvételt több kiemelt célországgal - idén Franciaországgal, Horvátországgal, Kínával, Szerbiával és Szlovéniával - a közösen meghatározott tématerületek mentén, dedikált költségvetéssel, kölcsönösségi alapon támogatjuk. De a hazai pályázók bármely más európai vagy Európán kívüli ország  partnerintézményének fogadó nyilatkozata birtokában benyújthatnak támogatási igényt a Hivatalhoz, és projektenként akár 5 millió forintot is nyerhetnek erre a célra."

Hirdetés

Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke

Magyarország eddig 36 országgal írt alá kormányközi, további 10 országgal pedig intézményközi tudományos és technológiai együttműködési megállapodást, amelyek gyakorlati végrehajtásáért az NKFIH felel. Ezek a megállapodások az aláíró partnerországok kutatóinak, innovációs közösségeinek kapcsolatépítését, hálózatépítését, tapasztalatcseréjét és a közös projektekben való részvételét támogatják. A mobilitási támogatások ösztönzik a nagyobb léptékű, projektalapú együttműködések megalapozását és elindítását is, ami hozzájárulhat az uniós keretprogramokban nyújtott hazai teljesítmény javulásához.  

Ügyfélszolgálati változás!
--
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.