Hirdetés
. Hirdetés

Így készítette ki a Ciscót a sanghaji covid-zárlat

|

Nem voltak felkészülve erre.

Hirdetés

A Cisco Systems részvényei zuhanóban vannak, miután a vezetők elmondták, hogy a COVID-19 miatti kínai zárlatok és az ukrajnai háború rontotta a harmadik pénzügyi negyedévükben az értékesítést. Ugyanezt a két tényezőt okolták a Cisco negyedik negyedéves eredmény és bevételi előrejelzésért, amely a vártnál alacsonyabb értékeket mutat. Emiatt a cég csökkentette az egész évre vonatkozó előrejelzését.

A hálózati óriásvállalat a harmadik negyedévről 3,04 milliárd dolláros nettó nyereségről számolt be. Az időszak bevétele szinte változatlanul 12,83 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel ezelőtti 12,8 milliárd dollárral. Scott Herren, a Cisco pénzügyi igazgatója egy konferenciahíváson az elemzőknek elmondta, hogy a vállalat arra számít, hogy a harmadik negyedévben tapasztalt kihívások a pénzügyi év hátralévő részében is fennmaradnak. Hangsúlyozta, hogy az alacsonyabb előrejelzés "100 százalékban a kínálattal kapcsolatos", mivel a vállalat rekordmennyiségű rendelésállományon és rekordmennyiségű készleten ül. A vezetők szerint a vállalat árbevételének növekedése körülbelül 2-3 százalékra lassul, miután korábban 4,5 százalékos vagy annál jobb növekedést prognosztizáltak.

Hirdetés

"Nem volt tervünk egy ország leállására" - vallotta be a Cisco vezérigazgatója, Chuck Robbins a telefonbeszélgetésen. A Cisco részvényei több mint 12 százalékot estek a hírre, ami a rendes kereskedési szakaszban tapasztalt több mint 4 százalékos csökkenést tetézte, egy olyan napon, amikor a technológiai súlyozású Nasdaq közel 5 százalékot zuhant.

Robbins azt is elmondta az elemzőknek, hogy a vállalatot egy egész negyedévnyi, coviddal kapcsolatos zárlat sújtotta Kínában. "Tényleg a sanghaji helyzetről beszélünk… nem tudtunk áramellátó eszközöket beszerezni Kínából. Amikor a negyedik negyedévre tekintünk, és a sanghaji zárlatra gondolunk… Sanghajban rengeteg olyan alkatrész van, amely a tápegységünkbe kerül, így nem tudjuk beszerezni ezeket az alkatrészeket. Sanghaj most azt mondja, hogy június 1-jén kinyitnak" - mondta a vezérigazgató. Herren hozzátette, hogy a problémák több tucat más alkatrészre is kiterjednek, amelyekre a Cisco termékek gyártásához szükség van.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.