Hirdetés

Intel: gyengülő profit, esetleges létszámleépítések

|

Az Intel 3%-os bevételcsökkenésre számít 2006-ban. Ezt megelőzendő az elkövetkezendő három hónapban átszervezéseket hajtanának végre, ami akár létszámleépítésekkel is járhat.

A most kiadott előrejelzés szerint a tavaly elért 12,1 milliárd dolláros nyereség idén 9,3 milliárdra csökken majd. Terveik szerint hamarosan egymilliárdos költségmegtakarítást érhetnek el, amit háromszázmilliós tőkeráfordítás csökkentéssel szeretnének megerősíteni. Ezt követően kezdenék meg az átszervezéseket. A vállalat jelenleg százezer alkalmazottat foglalkoztat.

Az elkeserítő pénzügyi adatok a gyenge PC-s eladások következményei. Az utóbbi években tapasztalt 12-13%-os növekedés idén 8-9%-ra csökkent. További gondokat okozott a piaci részesedés visszaesése is.

A vállalat előrejelzései eddig mindig a növekedésről szóltak. Tavaly 38,8 milliárd dollár nettó bevétel jósoltak maguknak, idén azonban csak 37,7 milliárdot. A nyereség is egészen 2005-ig évről évre növekedett. Az átszervezésektől, illetve az új architektúrájú, 65 nanométeres eljárással készülő kétmagos processzoroktól várják a megoldást.

Júniusban érkezik a szerverekbe szánt Woodcrest chip, az asztali gépekbe júliustól érhető el a Conroe, míg a noteszgépekhez augusztustól érhető el a Merom. A legnagyobb veszteség a szerver üzletágat érintette, itt tört fel a leginkább az AMD. Ám ép a Woodcrest az, ami a legnagyobb előrelépést jelenti a korábbi Intel processzorokhoz képest. A vállalatnak tehát egyelőre mindene esélye megvan megtépázott hírnevének visszaszerzésére.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.