Hirdetés
. Hirdetés

Ismét a vádlottak padján az Apple

|

A sanghaji bíróság újabb szabadalmi jogokat érintő ügyben hallgatta meg a már „visszatérő vendégnek” számító Apple-t.

Hirdetés

Az ügyben egyelőre nem született jogi döntés, azt határozatlan időre elnapolta a bíróság. Az Apple-t a sanghaji Zhizhen Network Technology (ZNT) azzal vádolta meg, hogy az utolsó két generációs iPhone-okban és iPadek-ben, valamint a legutóbbi generációs iPod Touch-okban megtalálható Siri hangfelismerő szolgáltatás használatával, illetve a készülékek Kínában való árusításával az amerikai cég megsértette a kínai vállalat szabadalmi jogait.

 

A ZNT azt állítja: saját szoftverét, a Sirihez sokban hasonlító Xiaoi programot már 2004-ben szabadalmaztatta a kelet-ázsiai országban, míg a Sirit csupán 2007-ben kezdték el fejleszteni.
A bírósági határozat tétje nem kicsi: a Xiaoit - amely nemcsak az Apple által is használt iOS rendszeren, de a rivális Androidon is fut - 100 millióan használják az országban, az Apple pedig - amennyiben a bíróság a kínai cég javára dönt - kénytelen lesz a Sirit tartalmazó termékeinek gyártását és árusítását befagyasztani az országban. A ZNT azt is fontolgatja, hogy kártérítést kér az amerikai óriástól.

Hirdetés

Az Apple képviselői cáfolják a vádakat, s úgy fogalmaztak: a Siri által nyújtott szolgáltatások jóval túlmennek a Xiaoi kapacitásain, ráadásul a két szoftver működési mechanizmusa is sokban különbözik. Az Apple emellett azt hozta fel védekezésül: a Siri szervere az Egyesült Államokban van.
Az amerikai vállalatnak nem ez az első jogi esete Kínában. Tavaly például hosszú hónapok pereskedése után 60 millió dollárt fizetett a Shenzhen Proview Technology vállalatnak az iPad márkanév használatáért. Év végén és az idén januárban ezen túl két szerzői jogi pert is veszített, mivel kínai írók műveit kínálta ingyen letöltésre az iTunes rendszerén keresztül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.