Hirdetés
. Hirdetés

Januárban ismét Magyar Marketing Fesztivál

|

A tavaly 1300 résztvevővel megrendezett, telt házas konferencia a szervezők szerint minden eddiginél erősebb szakmai programmal és "show"-val érkezik immár 5. alkalommal 2018. január 25-én.

Hirdetés

Az esemény célja - a hagyományokhoz híven - a 2018-as év várható üzleti és marketing-trendjeinek bemutatása, a vállalkozások, cégvezetők és döntéshozók felkészítése az idei év kihívásaira, olvashatjuk a kiadott közleményben.

Hirdetés

A rendezvényen 15 előadó - mindannyian az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselői - exkluzív előadása várja a látogatókat. A központi téma ismét: az előttünk álló évre javasolt marketingeszközök, -módszerek, -megoldások bemutatása, amelyek alkalmazásával a vállalkozások fejlődése garantált lesz.

"A feldolgozott témákat a tavalyi évekhez hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek abból választhassanak, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben" - mondta Galambos Róbert, a marketingesemény kommunikációs igazgatója. "Idén ismét figyelembe vettük a látogatók visszajelzéseit: a plenáris előadások dupla hosszúságúak, 40 percesek és exkluzívak lesznek; illetve a korábban megfogalmazott igények szerint magyar, gyakorlatközpontú esettanulmányokat is bemutatnak. A szünetek hosszúságát szintén megdupláztuk." - tette hozzá Galambos.

Idén is lesz 40 standos szakkiállítás, ahol jobbnál jobb kivitelezők és ajánlatok várják a látogatókat, lesz újra üzleti kapcsolatépítő rendezvény a MVÜK moderálásában, ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására lesz lehetőség.

Továbbá folytatódik a "Milliárdosok klubja" betétprogram, amely egy kerekasztal-beszélgetés, ahol milliárdos forgalmú, "kicsiből naggyá lett", hiteles, (sokszor családi cégből kinőtt) cégek vezetői inspirálják tapasztalataikkal a hallgatóságot. Idén a Szentkirályi, a Batz és a Kulcs-Soft alapítói emelik a rendezvény színvonalát és mesélik el saját történetüket.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.