Hirdetés
. Hirdetés

Jogerős: elvesztette a GVH a 25 milliárdos "Microsoft-pert"

|

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokú bírósági döntést és jogerősen elutasította a Gazdasági Versenyhivatal keresetét az úgynevezett szoftverlicenc ügyben, amely egy 25 milliárd forintos, "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű" szoftverek beszerzésére irányuló állami beszerzés kapcsán indult.

Hirdetés

A versenyhatóság amiatt indított pert, mert véleménye szerint a szoftverlicencek beszerzésére kiírt pályázat tárgymeghatározásával a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság korlátozta a szoftverpiaci versenyt.

A KSZF 2008. január 4-én írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a közigazgatási és oktatási intézmények által korábban beszerzett szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, meghosszabbítása, verziókövetése, cseréje, valamint új szoftverlicencek beszerzése céljából. A négy évre szóló keretmegállapodás értéke 25 milliárd forint. Az ajánlati felhívás tárgymeghatározása szerint az eljárásban csak a "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű" szoftverek forgalmazói vehetnek részt.

A beszerzés tárgyának versenyt korlátozó meghatározása miatt a Gazdasági Versenyhivatalnak a Közbeszerzések Tanácsába delegált tagja 2008. január 28-án a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult az eljárás felfüggesztését kérve. A tanácstag véleménye szerint ugyanis a KSZF feleslegesen nevezi meg a "Microsoft" termékeket, mert ez szükségtelen a beszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározásához. Álláspontja szerint az ajánlatkérő az előírással korlátozza a szoftverpiacon lévő vállalkozások közötti versenyt. A beadvány megjegyzi: a Microsoft amúgy is vezető szerepet tölt be a szoftverpiacon, amit erősíteni hiba lenne.

A GVH-t képviselő tanácstag beadványára indult jogorvoslati eljárásában a KDB 2008. február 21-én megszüntető határozatot hozott. A testület érvelése szerint a KSZF csak a közbeszerzési eljárás tárgyának egyértelmű megjelölése miatt nevezte meg cégszerűen a terméket, így jogsértés nem történt. Az állami intézmények ugyanis jellemzően Microsoft szoftvereket használnak, így ezekhez illeszkedő szoftverekre van szükség a továbbiakban is. A GVH 2008. március 10-én a Fővárosi Bíróságnál (FB) a határozat felülvizsgálatát kérte. Keresetében a GVH delegáltja azt kéri a bíróságtól, hogy semmisítse meg a KDB határozatát és kötelezze új eljárásra a testületet.

Az FB 2008 szeptember 1-én elutasította a GVH keresetét. Az ítélet szerint a bíróság indokoltnak találta a "Microsoft" szoftverlicenc, (vagy azzal egyenértékű) termék megnevezést, mert a közbeszerzőnek joga van arra, hogy saját beszerzési igényét meghatározza, biztosítva így a már meglevő rendszerekkel való együttműködést.

Az első fokú döntés ellen a GVH fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. október 14-i döntésében azonban elutasította a versenyhatóság keresetét és helyben hagyta az FB döntését. Az ítélet jogerős.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.