Hirdetés
. Hirdetés

Jól fogynak a Toshiba noteszek

|

Jelentősen növelte a noteszgépek eladásait a magyar piacon a Toshiba. A cég sajtótájékoztatóján bemutatkozott a Satellite sorozat két új tagja.

Hirdetés

A cég budapesti sajtótájékoztatóján Andrzej Kuzniak, a Toshiba Europe közép-európai regionális igazgatója elmondta: míg 2005-ben valamivel több mint 6 ezer noteszgépet adtak el a magyar piacon, és ezzel 3,9 százalék volt a piaci részesedésük, tavaly közel 23 ezer gép eladásával 9 százalékra sikerült növelni a piaci részesedésüket, és ez a 2005-ös évhez képet 260 százalékos növekedésnek felel meg. A növekedés az idén is folytatódott, az első negyedévben 6500 gép eladásával 12 százalékra nőtt a Toshiba piaci részesedése és ezzel a gyártók rangsorában a harmadik helyen áll az EMEA régióban. A gyors növekedés annak köszönhető, hogy a cég a korábbinál nagyobb figyelmet fordít a magyar piacra. A korábbi disztribútor, a Technotrade Informatikai Zrt. mellett 2006. májusától disztribútori jogosultságot kapott a Ramiris Rubin Zrt. is, és tavaly ősz óta Patonai Szabolcs személyében magyar értékesítési képviselője is van a Toshibának.

A sajtó tájékozatón bemutatták a cég két új modelljét, a Satellite A200-at és a Satellite P200 sorozatot. A Windows Vista Home Premiummal szállított, 15,4 hüvely átmérőjű, 1280×800 képpont felbontású képernyővel ellátott A200-at elsősorban az otthoni felhasználóknak ajánlják. Rendelkezik vezeték nélküli és vezetékes hálózati porttal és egy 56K-s beépített modemmel is. A laikus felhasználóknak a hálózati csatlakozások konfigurálását a Toshiba ConfigFree szoftver segíti. A korábbi típusokhoz képest újdonság a beépített, 1,3 megapixeles webkamera, és az érintőpadon elhelyezett, programozható funkciógombok.

A "személyi szórakoztatóközpontként" kínált P200 széles, 17 hüvelyk átmérőjű, 1440×900 képpont felbontású képernyője ideális a filmnézéshez, beépített hangszóróit pedig a herman/kardon szállítja. A szélesebb készülékháznak köszönhetően külön numerikus billentyűzetet kapott a kényelmesebb számbevitelhez.
Mindkét típushoz két év nemzetközi garancia jár, amely opcionálisan 4 évre bővíthető. A jótállás mellé helyszíni javítási szolgáltatás vásárolható, amely Magyarországon a bejelentést követő második munkanapon biztosítja a helyszíni javítást.

A Toshiba számos kiegészítőt kínál a noteszgépeihez, népszerűek a hordtáskát, egeret és USB hubot tartalmazó Starter Kitek. A kiegészítő perifériák közül Patonai Szabolcs kiemelte a külső, USB interfészű merevlemezeket, amelyek tárolókapacitására a digitális fotózás, videózás terjedésével egyre nagyobb szükség lesz. Az alacsonyabb (4200 illetve 5400) fordulatszámú típusok az USB 2.0 portról kapják a tápellátást, nincs szükségük külön tápegységre.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.