Hirdetés
. Hirdetés

Karácsonyi üzemszünet a Ciscónál

|

A cég története során először "tart zárva" az ünnepek között, és egymilliárd dolláros spórolást tervez a 2009-es pénzügyi évre.

Hirdetés

A UBS befektetési cég a héten kiadott közleménye szerint a Cisco Systems zárva tart az ünnepek közti négy napban. A UBS szerint ez is annak a több mint egymilliárd dolláros megtakarítási tervnek a része, melyet a cég a 2009-es pénzügyi évre jelentett be még november 5-én, és a megtakarítással igyekszik belső költségvetésének határai között maradni. A Cisco nem kommentálta az UBS azon értesülését, hogy a bér- és fenntartási költségeken akarna spórolni, bár elemzők szerint a vállalatnak fontolóra kellene vennie az elbocsátások lehetőségét is.

Az UBS jelentése mellett kiszivárgott a Cisco Systems egyik belső körlevele is, melyből kiderül, hogy a cég csak az ügyféltámogatással foglalkozó alkalmazottainak munkájára tart igényt a fenti időszakban. Ezen kívül arra bátorítja a dolgozóit, hogy azok vegyenek ki szabadságot a december 22-24. közti időszakra, vagy akár egészen a második negyedév végéig. (A levél értékeléséhez tudnunk kell, hogy az amerikai cégek többségénél szabadságuk idejére az alkalmazottak nem kapnak fizetést.)

Ezen kívül a Cisco azt is közli, hogy idén elmaradnak az általa finanszírozott év végi ünnepségek, és az utazási költségeken is spórolni akar - csökkentené a vásárokra, konferenciákra kiküldött alkalmazottak számát, és a továbbképzéseket, tanfolyamokat is igyekszik a cég saját létesítményeibe áthelyezni.

ciscocampussanjose.jpg
Cisco campus San Joséban. Ez csak egy a cég számos létesítménye közül
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.