Hirdetés
. Hirdetés

Kézzel-lábbal küzd a betiltás ellen az Apple

|

A cég szerint ha a bírósági döntés miatt nem árusíthat bizonyos iPhone-modelleket Kínában, ezt az ország gazdasága is megszenvedi.

Hirdetés

Hirdetés

Az Apple arra figyelmeztet, hogy az iPhone-okra vonatkozó tilalom nem csak neki, hanem a kínai gazdaságnak is fájni fog.

A cég közleménye arra válaszul jelent meg, hogy egy kínai bíróság két Qualcomm szoftverszabadalom megsértése miatt megtiltotta számos iPhone modell árusítását az országban.

Az Apple hangsúlyozza, hogy a tilalom napi több millió dolláros veszteséget jelent, és hatása a kínai kormányt, valamint a fogyasztókat is érinti. A cég felhívja a figyelmet arra, hogy idáig ötmillió munkahelyet teremtettek az országban, és betiltás a beszállítói lánc elemeit és a szoftverfejlesztőket is komoly jövedelemtől fosztja meg.

Az eladott egységek számának csökkenése ráadásul a kÍnai kormány adóbevételeit is érinti, hiszen csak 2017-ben ötven millió iPhone talált gazdára Kínában.

Jelenleg még minden iPhone modell árusítható Kínában, és az Apple azt ígéri, hogy egy iOS frissítéssel rövidesen orvosolni fogja a szabadalomsértési problémát. A frissítés állítólag a jövő héten eljut a kínai iPhone-okra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.