Hirdetés
. Hirdetés

Kézzelfogható platform házon belül

|

Digitalizáció a vállalatirányítás ERP utáni korszakában - interjú Karl-Heinz Streibichhel, a Software AG vezérigazgatójával.

Hirdetés

Bár az alapul szolgáló felhőalapú, mobil- és analitikai technológiák régebb óta rendelkezésre állnak, a digitalizáció az utóbbi pár év leforgása alatt vált szinte kötelezővé a legtöbb szervezet számára. Részben annak köszönhető ez, hogy a felhasználók ráéreztek a felhőben, mobileszközökön folyamatosan elérhető, kereshető, összehasonlítható és kiértékelhető termékek és szolgáltatások ízére, és megkedvelték az azonnali, egyre inkább személyre szóló kiszolgálás élményét. Másrészt a digitalizáció olyan mértékben növeli a működés, valamint a piaci versenyben maradáshoz szükséges üzleti innováció hatékonyságát, amelyről egyetlen vállalat sem mondhat le - mutatott rá a cég Innovation World 2015 konferenciájának nyitóelőadásában Karl-Heinz Streibich, a Software AG vezérigazgatója.

Az olyan nagy és összetett alkalmazások, mint a szervezetek életében hosszú időn át központi szerepet betöltő ERP-rendszerek azonban aligha tudják tartani a digitalizáció által diktált tempót, ezért háttérbe szorulnak, helyüket pedig olyan digitális üzleti platformok veszik át, amilyennel a német szoftvercég az elsők között lépett piacra. A vezérigazgatót a szervezetek digitális átalakulásáról és a vállalatirányítás ERP utáni korszakáról kérdeztük.

Computerworld: A Software AG tavaly a németül beszélő régióban - Németországban, Ausztriában és Svájcban - SAP-tanácsadással foglalkozó IDS Scheer Consulting GmbH leányvállalatától is megvált, amelyet a Scheer Group GmbH vásárolt fel. Lezárult ezzel az SAP vállalatirányítási megoldásaihoz fűződő tanácsadói tevékenység konszolidálása, amely 2013-ban a Software AG közép-kelet-európai leányvállalatainak értékesítésével indult. Az IDS Scheer Hungária Kft. is ekkor került az itelligence AG portfóliójába, és az itelligence Hungary Kft.-vel összeolvadva ma a hazai piac egyik legnagyobb SAP-tanácsadó cégeként folytatja tevékenységét, amely a Software AG kizárólagos képviseletére is kiterjed.

Míg a folyamatok implementálása és menedzselése mellett az IDS Scheer Hungária egyik kimagasló kompetenciája korábban is az SAP-tanácsadás volt, az egykori közép-kelet-európai leányvállalatok eltérő mértékben fókuszáltak e területekre. Két év távlatából visszatekintve hogyan értékeli akvizíciójukat? Milyen stratégiát dolgozott ki a Software AG térségünkre nézve, hogyan fognak eljutni az itteni szervezetekhez az olyan megoldások, mint a most bejelentett Digital Business Platform 2.0?

Karl-Heinz Streibich: Minden szállító számára kihívást jelent a közép-kelet-európai piac felaprózottsága és sokszínűsége, ami az informatikai érettség eltérő szintjén, az örökölt rendszerek változatosságán éppúgy lemérhető, mint a jogi környezetben, az üzleti kultúrában mutatkozó különbségeken. Német vállalatként azonban a térség fontos számunkra, stratégiai célunk, hogy továbbra is jelen legyünk a régió piacain. Háromféleképp is elérhetjük ezt. Helyi irodát működtetünk ott, ahol a piac méreténél fogva ez optimálisan megoldható, kisebb országokban pedig üzleti partnereink képviselik cégünket, a közelben működő leányvállalataink támogatása mellett.

Magyarországon is ezt a stratégiát követjük, kizárólagos képviseletünket az itelligence Hungary látja el, bécsi leányvállalatunk támogatásával. Míg Németországban vagy az Egyesült Államokban minden kompetenciát helyben biztosíthatunk, kisebb piacokon erre érthető módon nincs lehetőségünk. Rugalmas modellt dolgoztunk ki ezért, amelyben a projektek megvalósításához és az ügyfelek támogatásához távolról is elérhetővé tettük mindazon erőforrásokat és kompetenciákat, amelyek hiányoznának partnereink tarsolyából.

Eredetileg egy éve bejelentett Digital Business Platform megoldásunk egyedülálló a maga nemében, és célunk, hogy a közép-kelet-európai térségben is piacvezető pozíciót érjünk el vele. Magyarországon idén hat új ügyfelet szereztünk, bevételeink éves összehasonlításban 20 százalékkal nőttek, azt hiszem, ezek a számok is stratégiánkat igazolják.

CW: Pénzügyi eredményekről szólva a Software AG harmadik negyedéves jelentését az Innovation World 2015 konferencia idején, interjúnk előtt pár órával tette közzé. Eszerint a jelzett időszakban licencértékesítésből származó bevételét 7 százalékkal, szoftverkarbantartásból eredő bevételét 8 százalékkal, nyereségét 32 százalékkal növelte a cég. Összességében a bevételek 5 százalékkal 215,9 millió euróra nőttek.

A Digital Business Platform termékvonalon belül a licenceladásokból befolyt összeg 2 százalékkal csökkent, a szoftverkarbantartás bevételei azonban éves alapon 14 százalékkal nőttek, míg a felhőszolgáltatásokra kötött új szerződések értéke elérte a 3 millió eurót, ami 255 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi adatot. Mit olvashatunk ki a friss számokból?

KHS: Harmadik negyedéves eredményünk is azt mutatja, hogy vállalatunk nemcsak növekszik, hanem ezt meggyőző nyereségesség mellett teszi. A szoftverkarbantartásból származó bevételek jelentős mértékű növekedése jól tükrözi, hogy vállalatunk értékorientált stratégiája, amely a megújuló bevételekre és a nyereséges növekedésre fókuszál, sikeres és egyúttal fenntartható is.

Másrészt a számokból egyértelműen kiolvasható, hogy a felhő mint szolgáltatási modell egyre inkább relevánssá válik ügyfeleink és vállalatunk életében egyaránt. Felhőszolgáltatásokból származó bevételeink idén elérhetik a 30 millió eurót, amit ilyen növekedési ütem mellett a következő két évben akár megduplázhatunk, ez mindenképpen olyan volumen, amellyel komolyan számolnunk kell. Az egyedi megoldások egy jelentős része azonban, amelyeket ügyfeleinkkel és partnereinkkel közösen hozunk létre, természetüknél fogva mindig házon belül maradnak majd, mert azokat a közös innováció által az adott szervezetre szabjuk. A felhő a további növekedés fontos területe lesz számunkra, de megoldásaink közül nem fog mindegyik a nyilvános felhőbe kerülni.

A licencértékesítés negyedéven belüli 2 százalékos csökkenésének azonban nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget. Ha két-három, folyamatban levő, nagyobb értékű szerződéskötés a megbeszélések elhúzódása miatt átcsúszik a következő időszakra, az előidézhet ekkora ingadozást. Mostani jelentésünkben az első kilenc hónap eredménye és a negyedik negyedévben várható üzletkötések alapján a 2015-ös pénzügyi évre adott előrejelzésünket is frissítettük, miután 50 bázisponttal nagyobb, 28-29 százalékos működési profitra számítunk.

CW: A Software AG tavasszal, az idei CeBIT-en jelentette be, hogy nyilvános felhőben kínált megoldásainak teljes palettáját még az év vége előtt az Amazon Web Services infrastruktúraszolgáltatására költözteti. Mostanra lezárult ez a folyamat, vagy decemberig maradt még teendő ezen a téren?

KHS: Jórészt lezárult a folyamat. A vállalati IT-portfólió kezelését, valamint az üzleti folyamatok modellezését és elemzését támogató Alfabet és ARIS szolgáltatáscsomagjaink már a márciusi bejelentést megelőzően is elérhetők voltak az AWS felhőben, és mostanra a hibrid környezetek integrálását, valamint az alkalmazások agilis fejlesztését segítő webMethods Integration Platform és webMethods AgileApps Cloud PaaS-csomagjaink is követték őket.

Hangsúlyoznám azonban, hogy a Software AG elsősorban házon belüli platformot, szolgáltatásbuszt ad a digitalizációhoz, amelyen keresztül a vállalatok összekapcsolhatják alkalmazásaikat, fussanak azok házon belül, a nyilvános felhőben vagy hibrid környezetben. Nagyon jó hír ez, mert a házon belüli platform minden szervezet számára sokkal kézzelfoghatóbb, mint a felhőalapú megoldás. Az alkalmazásszállítókra nagyobb nyomás nehezedik, hogy a nyilvános felhőbe vigyék megoldásaikat, a piaci trendek, üzleti érdekeik ezt diktálják nekik. Digitális platformunkkal azonban mi egyik lábunkkal mindig szilárdan állunk majd a házon belüli környezetben.

CW: Ha a digitalizáció igényétől vagy kényszerétől hajtva a vállalatoknak agilisabb platformra kell váltaniuk, akkor bizonyára felteszik a kérdést, hogy mi lesz az ERP-rendszerek bevezetésére, testre szabására, bővítésére és optimalizálására fordított beruházásaik értékével, illetve miként mérhetik a Digitális Üzleti Platformmal összefüggő ráfordításaik megtérülését. Miként segítik ügyfeleiket a digitális platformon megvalósított, közös innováció ROI-jának kiszámításában?

KHS: Kész módszertant adunk az ROI visszaméréséhez. Digitális Üzleti Platformunkat egy éve jelentettük de, azonban a digitalizáció nem egy kész termék vagy megoldás, hanem éveken át tartó folyamat, amely egymásra épülő projekteken keresztül halad előre a kijelölt stratégia mentén, a kitűzött célok irányába. Érvényes ez azon vállalatokra is, amelyek platformunk számos elemét, például integrációs, big data- és folyamatmenedzsment-megoldásainkat korábbról használják. Kulcsfontosságú, hogy a digitalizáció jegyében megvalósított minden egyes projekt megtérülését mérjük.

CW: Előadásában kitért arra is, hogy a szervezetek digitális átalakításának kezdeti szakaszánál tartunk, ezért kiterjedt ismeretterjesztésre is szükség lesz még ezen a téren. Várható, hogy a digitalizáció a Software AG egyetemi kapcsolatokat ápoló programjában is megjelenik valamilyen formában?

KHS: Olyannyira, hogy üzleti mesterképzés indítását tervezzük digitális transzformáció témakörében. Vállalatunk a digitalizáció egyik eszmei és technológiai vezetőjeként több elméleti munkát is közreadott az utóbbi öt évben (közöttük a vezérigazgató The Digital Enterprise című könyvét 2014-ben - A szerk.), amelyeket a tananyagba is szeretnénk beépíteni. Terveink szerint a mesterképzés már jövőre elindulhat, első körben német egyetemeken, de két-három éven belül más országokra is kiterjesztenénk a digitális transzformáció felsőfokú oktatását.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.