Hirdetés
. Hirdetés

Kiköltekezte magát a Microsoft

|

A redmondiak valamennyi technológiai vállalatnál többet költöttek reklámokra az első negyedév Windows 8 promóciós kampánya során - állítja a Nielsen.

Hirdetés

A tech-cégek reklámozási hajlandósága 30 százalékkal nőtt az első negyedévben, a vállalatok - a Microsoft vezetésével - 723 millió dollárt költöttek reklámokra. A Nielsen jelentése szerint ez azért is érdekes, mert a többi szektorban időközben visszaesett a hirdetések mennyisége.

 

Az elmúlt öt év során az első negyedévben rendre Intuit volt a legaktívabb hirdető, TurboTax és Quicken szoftverének promótálására rengeteget költött az adóbevallási szezonra készülve. De 2013-ban a Microsoft a Surface Tablet, a Windows 8 és a Windows Phone reklámhadjárata közepette 200 százalékkal többet költött, mint tavaly ugyanezen időszakban.

“A technológia mára olyan széles körben elérhetővé vált, hogy az élet minden területét áthatja” - mondta Randall Beard a Nielsentől. “És mindeközben hihetetlenül kiéleződött a versenyhelyzet, a cégek jelentős összegeket fektetnek abba, hogy nagy felhajtást csapjanak legfontosabb termékeik köré, így biztosítva maguknak a piac egy szeletét.

A Nielsen felméréséből kiderült, hogy szintén jelentős összegeket költ reklámokra az Apple, a Google és az Amazon is.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.