Kína harcba indul a spam és az internetfüggőség ellen

|

A Sophos szerint egy éve még a kéretlen levelek 21,1 százaléka származott Kínából, mára ez az arány 7,5 százalékra esett. Ellenben a spam 23,2 százaléka változatlanul az USA-ból érkezik.

A Sophos jelentéséből számadatokon kívül más érdekességek is kiderülnek. A kínai eredetű spamáradat csökkenését nem csupán az ország erőfeszítései okozták, hanem az is, hogy a 2006 december 26-án két földrengés is megrázta Tajvan partjait, megrongálva a tengeralatti kábeleket, így jelentősen megzavarva Ázsia internethálózatát. Úgy tűnt, mintha egyes internetszolgáltatók működése teljesen kiesett volna, fizikailag zárva el a spamelőket a külvilágtól.

Az Egyesült Államok antispam-ténykedése azonban kevésbé volt látványos 2006-ban. Volt olyan időszak, amikor a világ elektronikus levélszemetének a fele innen érkezett, a tavalyi év teljes termésének pedig 23,2 százaléka jött az amerikai spemetelőktől. A nem túl hízelgő arány az utolsó negyedévben is még 19,8 százalék. Lehet, hogy ott sem ártana, ha az internetszolgáltatók "kihúznák a dugót" néhány ügyfélnél?

Sajnos az ázsiai spammerek helyére több európai országból is vannak jelentkezők. A világ levélszemetének mintegy 5 százaléka egyetlen lengyel szolgáltatótól érkezik, melynek a Sophos nem hozta nyilvánosságra a nevét, de a névtelen cég azt a kétes dicsőséget is magáénak tudhatja, hogy a legtöbb spamért felelős a világ internetszolgáltatói közül. E cégnek köszönhetően csak Lengyelországból a világ teljes spamproduktumának 7,4 százaléka érkezik - közel annyi, mint Kínából. Az uniós államok közül Olaszország, Franciaország, Németország és Spanyolország is megtalálható a Sophos "Piszkos Tizenkettő" listáján.

A Sophos listáját vezető 12 ország

Kína azonban nemcsak a kéretlen levelek visszaszorításán dolgozik, hanem az internetfüggőségén is. A kínaiak szerint a 18 évesnél fiatalabb netezők 13 százaléka játékfüggő. A kormány ezért csökkentetni szeretné azt az időt, amit a fiatalok online játékokkal töltenek el. A kínai online játékszolgáltatóknak három hónapon belül be kell vezetniük egy rendszert, mely három óra után felezi a játékos elért pontszámát, míg öt óra után minden pontját elveszíti és egy "egészségtelen(ül hosszú) játékidő" figyelmeztetést jelenít meg a képernyőn. Hogy a kínai piac milyen óriási, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a pekingi CCID Consulting adatai, melyek szerint a 17,8 millió fizető online játékos 20 százaléka 20 évnél fiatalabb, míg 10 százalékuk még 16 éves sincs.

A szigorítások bevezetése után a játékosoknak valódi nevükkel és személyi igazolványuk számával kell regisztrálniuk annak érdekében, hogy azonosíthassák korukat. Persze a megszorítások mit sem érnek az olyan nemzetközi játékokkal szemben, mint amilyen például a World of Warcraft. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy olyan óriási cégek, mint a Google, a Yahoo és a Microsoft is hajlandóak voltak kompromisszumokra, hogy megtarthassák pozíciójukat a Népi Kína jelentette hatalmas piacon. Így van rá esély, hogy a népszerű online játékokból is testreszabott verziók jelennek meg az ázsiai országban - annál is inkább, mivel a kínaiak figyelik a játékok tartalmát, például a svéd Heart of Iron játékot ki is tiltották, mivel az Tibetet mint független államot ábrázolta.

Kína a jövőben ennél is tovább megy: az idén nem engedi újabb cyber-kávézók nyitását, és olyan táborok megnyitását tervezi, ahol katonai stílusú kiképzéssel próbálják elrettenteni a fiatalokat az internettől.

Hirdetés
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.