Hirdetés
. Hirdetés

Kissé megzuhant az IBM, de idén begyújtják a rakétákat

|

A tavalyi év negyedik negyedében enyhén csökkentek a bevételek, viszont a felhős üzletágból rengeteg pénz jött be, és idén még nagyobb növekedés várható.

Hirdetés

Az IBM negyedik negyedéves bevétele 6 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest, ám a cég 2021-re már növekedést ígér. A pénzügyi jelentés vegyes képet nyújt, mert igaz ugyan, hogy a 20,4 milliárd dolláros bevétel elmaradt a 20,67 milliárd dolláros elemzői várakozásoktól, viszont a felhőből származó bevétel 10 százalékkal nőtt, a Red Hat-bevételek növekedése pedig elérte a 19 százalékot.

Hirdetés

Az egész évre vonatkozóan az IBM 73,6 milliárd dollárról forgalomról számolt be, és az összességében 5 százalékos visszaesés, de Arvind Krishna vezérigazgató szerint sikerült előrehaladniuk azon az úton, hogy a vállalati hibrid felhőre és a mesterséges intelligenciára koncentrálják erőiket.

Krishna arról is beszélt, hogy az előrelépés 2021-ben már az eredményekben is meg fog mutatkozni, bár a működési környezet továbbra is okozhat majd nehézségeket. Pozitívumként kiemelte, hogy a szabad cash flow tekintetében erősen zártak, ami fontos a beruházások finanszírozása miatt. Krishna szerint az IBM teljesítménye összességében azt tükrözi, hogy az ügyfeleik továbbra is a koronavírus-járvány következményeivel küzdenek, és a makrogazdasági környezet is bizonytalan.

A 2021-es év szempontjából ugyanakkor biztató, hogy tavaly az IBM intenzív cégfelvásárolásokkal erősítette multi-cloud szakembrgárdáját. A jelek szerint a cég olyan pozícióra törekszik ezen a területen, amilyet Svájc birtokol a bankszektorban. Ha ezt sikerül összehozni, akkor valóban teljesülhet Krishna optimista jóslata.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.