Hirdetés
. Hirdetés

Költések és kontrasztok

|

A teljes hazai IT-költés 2012-ben 2 százalékkal nőtt az azt megelőző évhez képest. A bővülés azonban elsősorban a lakossági piacnak, a végfelhasználók mobileszközök iránti lelkesedésének köszönhető.

Hirdetés

Ezzel a növekedéssel a magyar IT-piac mérete elérte a 3 milliárd dollárt, ami tavalyi átlagárfolyamon számolva 685 milliárd forintnak felel meg. A vállalati IT-költés ugyanakkor éves szinten mintegy 5 százalékkal csökkent 2012-ben - derül ki az International Data Corporation (IDC) hamarosan megjelenő, vertikumokkal foglalkozó jelentéséből.

Hirdetés

- A kontraszt nagy, de nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a hazai GDP tavaly még csökkent, a hazai gazdasági szervezetek a kedvezőtlen és kiszámíthatatlan környezetben visszafogták beruházásaikat - mondta Balicza Gábor, az IDC Hungary vezető elemzője. - Nagyobb beruházásokra a külföldi szereplők vállalkoztak, elsősorban gyárak, illetve szolgáltatóközpontok építésével. Az IT-költés csökkenése mellett a vállalatok többsége azonban jellemzően olyan fejlesztésekre költött, amelyeket a törvényi szabályozás változásai tettek szükségessé, így a megfelelést célzó projektek elvonták az erőforrásokat az üzleti innovációtól.

Az európai uniós szabályozás változásai, valamint a nemzetközi piaci szereplők körében tapasztalható - alkalmazásokat és infrastruktúrát egyaránt érintő - konszolidációs törekvések szintén hasonló módon befolyásolják az IT-költés alakulását az elmúlt évben.

A piac negyede

Az IDC vertikális piaci jelentése 10 iparág kvalitatív elemzése mellett 17 kategóriára lebontva tartalmaz adatokat. Cikkünkben négy szektor - közlekedés, telekommunikáció és közmű, valamint pénzügyi szolgáltatások, gyártóipar és kormányzati szféra - költését tekintjük át röviden. Ez a négy vertikum a hazai IT-piac több mint 56 százalékát teszi ki.

- Kutatási módszertanunk egy szektorba sorolja a közlekedést, a telekommunikációt és a közműveket, és a magyar IT-piacon a költés 25 százaléka ebben a vertikumban realizálódik - mondta Balicza Gábor. - A három iparágban azonban igen eltérő körülmények befolyásolják a beruházási kedvet. A közlekedés profitál a legtöbbet az EU-s támogatásokból, és az itt megvalósuló fejlesztések kapják a legnagyobb nyilvánosságot is, mivel közvetlenül érintik a lakosságot. A Malév tavalyi csődje ugyan negatívan hatott a számok alakulására, a vasúti és a közúti közlekedés területén azonban folytatódtak az irányító, online jegyértékesítő és utastájékoztató rendszereket érintő, több éven átívelő fejlesztések. A szintén ide tartozó Magyar Posta a piaci liberalizáció jegyében költött informatikára.

A távközlési cégek IT-beruházásait egyrészt a tranzakciós adó bevezetése, másrészt a negyedik mobilszolgáltató tervezett piacra lépése határozta meg.

 

- Az infrastruktúra fejlesztésében a szolgáltatók 2012 közepére kimagasló szintet értek el, azóta jóval visszafogottabban folytatják ezt a munkát, míg üzleti oldalon a virtuális szolgáltatók, pl. a Tesco, legutóbb pedig a Mol piacra lépése képviseli a legjelentősebb innovációt - mutatott rá az elemző. - Mindez az alkalmazásokat, a számlázó- és a CRM-rendszereket is érinti, amelyekben a változásokat szintén le kell követni.

A közművállalatokról nagyrészt ugyanez elmondható - ez az a terület, ahol a piac törvényi szabályozása a leginkább érezhető, a rezsicsökkentéstől kezdve az állam tulajdonosi szerepvállalásán át az intelligens mérőórák alkalmazásáig, ami a jövőben európai uniós kötelezettség lesz. A közművállalatok emellett az intelligens elosztóhálózatok (smart grid) kialakításában, illetve a SCADA hálózatok megújításában érdekeltek, a Fővárosi Vízművek például tavaly ezen a területen valósított meg nagyobb projektet.

A kormányintézkedések hatása

A hagyományosan nagy IT-beruházónak számító pénzügyi szektor költését szintén a kormány intézkedései befolyásolták a leginkább az elmúlt évben. Az egy napon belüli átutalást lehetővé tevő InterGiro 2 bankközi elszámoló rendszer bevezetése volt az egyik legnagyobb projekt, míg a devizahitelek körüli fejlemények azóta is egyre újabb - a számlavezető, hitel- és kockázatkezelő rendszereket érintő - feladatokat adnak IT oldalon.

- Az üzemeltetési költségek csökkentését célzó pénzügyi szervezetek folytatják az infrastruktúra konszolidálását, élenjárnak a virtualizáció terén és a magánfelhő-környezetek építésében, a fiókhálózat karcsúsításával párhuzamosan online és mobil banki rendszereiket fejlesztik - foglalta össze Balicza Gábor. - Az operatív CRM-rendszerek fejlesztésére így kevesebb erőforrás marad.

A gyártóipar területén az autógyárak magyarországi beruházásai vonták magukkal a legnagyobb IT-költést. A nagy termelésirányító és SCM-rendszerek bevezetése a beszállítói körben is fejlesztéseket tett szükségessé, bár ezek a cégek többnyire szintén nemzetközi piaci szereplők hazai leányvállalatai, így a beszerzések részben külföldön zajlottak. A gyógyszergyárak tavaly nagyobb BI-projekteket valósítottak meg.

- A kormányzati szektor 2012-ben még visszafogottan költött, mivel fontos célkitűzés volt, hogy teljesítse az EU költségvetési elvárásait, de miután Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, idén fordulat következett - mutatott rá az elemző. - Több nagy projekt, közöttük az online kassza, az e-útdíj és a kormányzati felhő is zöld fényt kapott, ami érezhető hatással lesz az idei, és különösen a jövő évi adatokra. Míg tavaly 12 százalékkal csökkent az IT-költés a kormányzati szektorban, 2014-ben már számottevő növekedés várható.

Összességében az IT-költés 2013-ban további 5 százalékkal nőhet Magyarországon, amiben a lakossági szegmens továbbra is nagy szerepet fog játszani - a vállalati IT-költés mintegy 2 százalékkal nőhet. Ez a trend várhatóan középtávon is folytatódik, az IDC 2017-ig évi 2-3 százalékos piacbővülésre számít.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.