Hirdetés
. Hirdetés

Konferencia a helyi médiumok helyzetéről és lehetőségeiről

|

A napokban a közösségi média térnyerésével párhuzamosan egyre többet hallani a hiperlokális sajtó, a helyi média szerepéről. Az elmúlt időszakban több cikk is megjelent a témában, és nemzetközi és hazai médiakonferenciákon, mint a média egyik lehetséges sikerágazatáról beszélnek róla. Magyarországon viszont a válság hatásai mellett, nehéz helyzetben vannak a helyi médiumok. Bár az igény és az érdeklődés egyre erősebb a helyi hírek és események iránt, és jelentőségét a települések vezetői is látják, önállóságuk a korlátos anyagi lehetőségek miatt mégsem teljes.

Hirdetés

A 2010. november 25-én a Budavári Művelődési Házban (Budapest, I. ker. Bem rkp. 6) megrendezendő ingyenes konferencia épp a fentebb említett tendenciákat, korlátokat, és lehetőségeket foglalja össze, egyben bemutatja a Minalunk.hu közösségi hírhálózatát, mely minden településen egy kész multimédiás portállal várja főszerkesztőit. A konferencián ezen felül szó esik a médiatrendekről, és az online kommunikáció szerepéről is.

A konferencia programja:

  • Megnyitó, és Sajtótájékoztató, a Minalunk.hu kezdeményezésének bemutatása

A Minalunk.hu alapötlete, és koncepciója, már évekkel ezelőtt megszületett, a rendszert kiszolgáló szoftver tesztelése pedig már 2007-ben megkezdődött. Gondolatainkat, és felhívásunkat 2008-ban már publikáltuk az interneten, mégis most 2010 novemberében jutottunk el oda, hogy kezdeményezésünket szélesebb körben is meghirdessük. Célunk nem kevesebb, mint egy olyan közösségi hírhálózat létrehozása, mely a helyi média, és a helyi közélet, és a települések erősödését szolgálja. Céljaink megvalósulása esetén több száz, vagy akár több ezer embert segíthetünk munkájában, egzisztenciális és anyagi boldogulásában, miközben a helyi vállalkozásokat és a települések jó hirnevét is erősíteni tudjuk.

  • Kleer László, MÚOSZ Helyi Lapok Szakosztályának elnöke: A helyi médiák helyzete, nehézségei, és szerepe országos szinten

Az országos média árnyékában lényegesen kisebb üzleti lehetőségek mellett, de helyi szinten fokozott érdeklődés mellett működik a helyi média. Fokozódó igény mellett, de piac nélkül sokszor kiszolgáltatottak a helyi erőviszonyoknak, ezért tájékoztatásuk kevésbé objektív, egzisztenciájuk bizonytalan. Kleer László előadásában a helyi média helyzetét és lehetőségeit mutatja be Magyarországon.

  • Buday Miklós, Szemesi Miújság főszerkesztője: A helyi lap és a településportál együttműködése egy kistelepülésen, és egy helyi lap 18 éves tapasztalata

Egy 18 éve rendszeresen megjelenő független, minden irányba nyitott helyi lap rövid bemutatása, és tapasztalatai. A Szemesi Miújság gerjesztő hatása a közéletre, konfliktusok, önkormányzati lapkísérletek, támogatások, együttműködések és elzárkózások. A nyomtatott média előnyei mellett versenyhátrányt eredményező korlátok. Különböző hírlevelek, fórumok, honlapok, közösségi portálok, településportálok igénybevétele, hasznosítása Balatonszemesen.

  • Árvai Péter, WKing Marketing tanácsadó csoport vezető tanácsadója: A kommunikációs trendek változása, a közösségi média és az online kommunikáció szerepe a tájékoztatásban.

Az információ ugyanúgy része és szükséglete az életünknek, mint a mindennapi étel, amit magunkhoz veszünk, de az információtengerben megváltozik az emberek információigénye is. Egyre nagyobb szeletet hasít az on-line média, de még itt is tovább osztódik a piac. A közösségi média, és a válogatott, specifikusabb tartalmak adják napjaink hozzáadott értékét, ami egyre jobban megváltoztatja az olvasói szokásokat. A tendenciák mellett a közösségi média működését és lehetőségeit is összegezzük.

  • Buday Mátyás, Minalunk.hu fejlesztője: Közösségi tájékoztatás, a közösség tájékoztatása. Blog, Twitter, Facebook profil, önkormányzati portál, saját hírportál, vagy Minalunk.hu?

Számos lehetőség kínálkozik mindenki számára, akit érdekel a közélet, a közélet aktív részese szeretne lenni. Napjainkban egyre nagyobb szerepet kaphatnak a magukat, tevékenyégüket bemutatni kívánó közösségek. Ezzel ellentétesen egyre csökken a közvéleményre gyakorolt hatása a nyomtatott médiának, és a hivatásos, a kizárólag print médiánál tevékenykedő újságíróknak. Érzékelhetően változik a trend. Melyek azok a lényegi elemek, amelyeket idejekorán megragadva megfelelő kommunikációs pozíciót jelenthetnek? Hogyan tájékoztassuk a közösséget, vagy hogyan fogadjuk a közösség tájékoztatását? Melyik eszközt használjuk, és mi a különbség közöttük? Indítsunk egy blogot, vagy csak használjuk a facebookot, vagy a twittert, és ha igen, hogyan? Miben más az önkormányzat hivatalos honlapja, és egy hírportál? Hogyan működik ez jól Minálunk?

Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött konferenciára jelentkezni a http://konferencia.minalunk.hu oldalon lehet, ahol bővebb információ is olvasható az eseményről.

 

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.