Hirdetés

Konferencia a városfejlesztés új útjairól

|

Május 5-én rendezik meg az év egyik legfontosabb vállalti, civil és önkormányzati szektoroknak szóló rendezvényét, az Okos Városok Konferenciáját. Az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) egész napos rendezvényének célja, hogy olyan találkozási pontot biztosítson a hazai városok közigazgatása, közműszolgáltató cégek, közlekedési társaságok, tanácsadó és szolgáltató cégek, egyetemek és főiskolák, valamint a minisztériumok számára, ahol lehetőségük lesz a jövő városainak és településeinek életét megkönnyítő legmodernebb "okos megoldások" nyújtotta lehetőségek megismerésére, átgondolására és megvitatására.

A városfejlesztés új útjairól, az okos városokról tart konferenciát május 5-én az Informatika a Társadalom Egyesület. Az egész napos előadássorozat célja, hogy bemutassa az elérhető hazai és nemzetközi megoldásokat, illetve azt, hogy az okos város fejlesztéseket tekintve melyek a kormányzat központi szakmai iránymutatásai és finanszírozási lehetőségei. Az ingyenesen látogatható esemény keretében a smart city (okos közlekedés - smart mobility, okos városi logisztika - smart city logistics, okos hulladékkezelés - smart waste, okos közszolgáltatások - smart services, okos energia - smart energy, okos egészségügy - smart health) megoldások iránt érdeklődő városvezetők és szállítók, valamint a közigazgatás szakemberei is megvitatják elgondolásaikat

Az okos megoldások és a smart city fogalma mára már az infokommunikációs fejlesztések középpontjába került, hiszen a technológiai újítások révén mindennapjaink kényelmesebbé, eredményesebbé és költséghatékonyabbá válhatnak. Az Infotér konferenciája az okos város megoldásokon túl ismerteti a kormányzat központi szakmai iránymutatásait és finanszírozási lehetőségeit, illetve, hogy milyen szakmai tanácsokat kell megfontolni egy önkormányzati "okos város program" tervezése és lebonyolítása esetében.

 

A rendezvény előadásaiból az érdeklődők az elérhető hazai és nemzetközi megoldásokat is megismerhetik, bemutatásra kerül, hogyan lesz egy város élhetőbb, fenntarthatóbb, egészségesebb és gazdaságosabb az okos város technológiák segítségével. Az okos megoldások nem csak a város, hanem az egyén életét is kényelmesebbé teszik. A smart technológiák révén komfortosabbá tehetjük otthonunkat, jobban kihasználhatjuk a szabadidőnket, illetve meggyorsíthatjuk hivatalos ügyeink elintézését. A konferencia mindezek mellett a mindennapi élet olyan területeire is kiterjed, mint a városbiztonság, az intelligens közlekedés, az intelligens épületmenedzsment és az e-közigazgatás.

A rendezvény keretében szakmai véleménycserére is alkalom nyílik, hiszen az esemény összehozza a megoldások iránt érdeklődő városvezetőket és szállítókat, valamint a központi közigazgatás szakembereit. Az egész napos előadássorozat során Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnökének köszöntője után Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a digitális transzformáció és az okos városok lehetőségeit ismerteti, míg Kulcsár Sándor, a Lechner Tudásközpont Smart City vezetője a magyarországi okos városokról és a Lechner Tudásközpont feladatairól tart előadást. A konferencia főbb témáiban az előadókkal kerekasztal beszélgetéseket is szerveznek az esemény rendezői.

A konferencia időpontja: 2016. május 05. 9:00 - 18:30. Helyszín: Budaörsi Városi Uszoda és Sportcsarnok, 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A rendezvény ingyenes látogatható. További információk és regisztráció a http://okosvaros.infoter.eu weboldalon.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!