Hirdetés
. Hirdetés

Kreativitás és innováció a társadalmi és gazdasági megújulásért

|

A kreativitást és az innovációt tűzte zászlajára az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által idén 16. alkalommal megrendezett Menedzser Találkozó, a MENTA. A rendezvény közel 250 informatikai cégvezető számára rendezett szakmai eseményen elhangzott előadásokat és vitákat a gazdasági-politikai események fűszerezték igazán ízletessé.

Hirdetés


Az IKT iparági éves esemény szerdai előestéjén Varga István gazdasági miniszter jelentette be, hogy az IKT szektort a jövőben a kiemelt iparágak között kezelik kormányzati szinten. A konferencia első napján így alá is írták azt a szándéknyilatkozatot, amelyben az IVSZ, a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) és a Cadence (amerikai szoftvergyártó vállalat) egy kompetenciaközpont létrehozásának tervét körvonalazza. Az integrált áramkör-tervezésre specializálódó, közös oktatási és kutatási laboratóriumnak a Talentis Innovációs Központ adna otthont.

A rendezvény első napján Keresztesi János, az IVSZ elnöke köszöntőjébe foglalta a gazdasági miniszter által előző nap felvázoltakat, egyúttal azt is jelezte, hogy a kormány elfogadta azt az akciótervet, amelyet az IVSZ a tagvállalatoktól gyűjtött javaslatok alapján állított össze és adott át a kormánynak. A köszöntőt követően Dr. Hankiss Elemér professzor tartott a társadalmi innovációval és megújulással kapcsolatban előadást, amelyben kiemelte, hogy az IKT szektornak mint az iparágak közül az egyik leginnovatívabbnak kiemelten kell kezelnie a kreativitást és az innovációt, mivel az jelentheti a válságból való kivezető utat.

Ezt követően az IVSZ információ- és kommunikációtechnológiai stratégiájáról beszélt Papp Péter, IVSZ elnökségi tag, majd kerekasztal-beszélgetés kezdődött Dr. Baja Ferenc (MSZP), Dr. Nyitrai Zsolt (FIDESZ), Pettkó András országgyűlési képviselő tolmácsolásában a ?Kormányzati felelősség, feladatok az informatikában és a telekommunikációban" címmel. A Kürti Sándor (elnök, Kürt Zrt.) által moderált beszélgetés során egyetértés született abban, hogy az ország infokommunikációs stratégiáját kizárólag IKT cégek aktív bevonásával lehet megalkotni, illetve felmerült a 2008-ban meghirdetett, az IKT-képzettség növelését célzó TITAN keretprogram problémaköre is.

A délutáni szekcióban további érdekes előadások hangzottak el az innováció és az informatika területéről - Dr. Remzső Tibor ?Best practice" beszámolóját követően a Valdeal Zrt, a Pont Rendszerház és a Kopint-Datorg szolgált egy-egy tanulságos előadással. Végezetül egy, a sikeres vállalkozást az ötlettől a források megteremtésén át a piacra jutásig ?kibeszélő" kerekasztal beszélgetés zárta le a nap hivatalos részét többek között Bálint Ákos főigazgató (NFÜ) és Dr. Vass Ilona alelnök (NKTH) tolmácsolásában.

Pénteken a Fair Business minősítésről szóló előadással és kerekasztal beszélgetéssel nyitott a szervezőség, amit Dr. Szabados Zsuzsa (NFÜ) rövid pályázati bemutatója követett. Rövid kávészünet után Dr. Kupa Mihály felvezető előadását követően, a Pénzügyminisztérium és az APEH szakértőinek részvételével makrogazdasági és adózási kérdéseket tárgyaló, helyenként parázs vitává kerekedő kerekasztal-beszélgetésre került sor.

A MENTA idei, sorban 6. rendezvényén bemutatott prezentációkat hamarosan letölthetővé teszik a szervezet hivatalos honlapján.


Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.