Hirdetés
. Hirdetés

Lábon lövi magát az USA a szerverpiacon

|

Az amerikai-kínai kereskedelmi haragszomrád egyik áldozata sikeresen egy amerikai vállalat, jelesül az Intel lett, amely az embargó miatt egy fontos szerverpiaci partnert bukott el.

Hirdetés

Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborúskodásából leginkább a Huawei neve ragadhatott meg az olvasók legtöbbjénél, hiszen nagyrészt ezzel a céggel kötötte össze az amerikai kormány azokat a kémkedési vádakat, amelyre aztán az egész embargósdi és letiltósdi felépült. Pedig vannak még bőven áldozatok a csatatéren, és az amerikai keménykedésnek amerikai cégek is látják kárát.

Hirdetés

Legutóbb az Egyesült Államok kereskedelmi felügyelete sok más kínai cég mellett az Inspur Groupot is feketelistára tette, ami azt jelenti, hogy amerikai vállalatok nem kereskedhetnek a céggel közvetlenül. Az Inspur azért került a legújabb tiltólistára, mert állítólag bizonyítékok vannak rá, hogy a kínai hadsereg közvetett irányítása alatt áll, vagy valamilyen szoros kapcsolatban áll vele.

Az Inspur neve Magyarországon talán nem sokat mond, pedig Kína legnagyobb szervergyártója, és forgalma alapján világszinten is a harmadik legerősebb szereplő a szegmensben. Épp ezért hatalmas felvásárlója is a kapcsolódó alkatrészeknek, többek között processzoroknak is, amelyből az Intel volt a legfontosabb beszállítójuk. A rendelkezés nyomán azonban az amerikai vállalat kénytelen volt bejelenteni, hogy felfüggeszt minden szállítmányt.

Természetesen az Intel úgy fogalmazott, hogy a szerverchipek eladását nem leállították, csak szüneteltetik, és ők nem is írták le egyszer sem a közleményükben az Inspur nevét, csak úgy fogalmaztak, hogy "egy partnerük" felé ideiglenesen nem szállítanak. Egyes források emellett arról beszélnek, hogy az Intel már dolgozik is valamilyen kerülő úton, és egy közvetítő beiktatásával kereskedne a kínai vállalattal, de ez azért nehezen hihető, mert a Kína felé alkalmazott embargót épp nemrég módosította az amerikai kormány. Ennek értelmében már nemzetközi szereplők sem adhatnak el a listázott kínai cégeknek semmi olyasmit, amiben amerikai technológiai szabadalom található.

Valahol vicces, hogy míg saját keménykedésével a szerverpiacon egyelőre amerikai vállalatot lőtt lábon a Trump-kormány, a Huawei ebben a szegmensben vígan dolgozhat tovább, ugyanis portfóliójának legnagyobb részét saját tervezésű, ARM alapú szerverek teszik ki.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.