Hirdetés
. Hirdetés

Leépít a Maxtor

|

Az épp felvásárlás alatt álló merevlemez gyártó Maxtor bejelentette, hogy nagyjából 900 dolgozóját fogja hamarosan elbocsátani.

Hirdetés

A Seagate által épp felvásárlás alatt álló vállalat nagyjából 100-104 millió dolláros nettó veszteségre számít az idei első pénzügyi negyedévben, ami részvényenként 39-40 centet jelent. Az időszakra jósolt bevételek 875 és 885 millió dollár között várhatóak. A tervek szerint májusban fejeződhet be a felvásárlás, vagyis annak anyagi vonzata a mostani negyedévre nem lesz hatással.

A Maxtor januárban még csak a részvényenkénti 17-21 centes veszteségről számolt be előrejelzésében, ám a bevételeket akkor is 950-970 millió dollár közöttire jósolták. A vállalat szóvivője szerint a módosításra azért volt szükség, mert a vártnál lassabban növekszik a merevlemezek iránti kereslet, amit tetézett a piaci részesedés csökkenése. Emellett úgy tűnik, néhány fontosabb költségtényezőt helytelenül állapítottak meg annak idején.

A csökkenő növekedési tendencia következtében a vállalat vezetősége úgy döntött, hogy módosítja a termelési tervet, amit a szingapúri üzem 900 fős létszámleépítésével tetéznek. Ennek köszönhetően várhatóan hatmillió dollárt sikerül megspórolniuk. Megállapodtak továbbá a Seagate vezetőivel, hogy amennyiben a szabályozók, és a részvényesek jóváhagyása között nincs meg a kellő összhang, hajlandóak a két vállalat összeolvadását májusról június végére csúsztatni. A bejelentést követően a Maxtor részvényei 56 centes emelkedéssel 10,08; a Seagate étékpapírjai pedig 1,47 dollárral 27,69 dollárra emelkedtek a new yorki tőzsdén.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.