Hirdetés
. Hirdetés

Lélegzetelállító összegért veszi meg a Salesforce a Slacket

|

Nem kevesebb, mint 27,7 milliárd dollár a vételár. A Slack állítólag a Salesforce részeként is megőrzi önállóságát, viszont komoly mentőövet jelent számára az üzlet.

Hirdetés

A Salesforce 27,7 milliárd dollárért megveszi a Slack csoportmunka-szolgáltatást, pontosabban a mögötte álló céget. Az üzletet valamikor a a jövő év második negyedében ütik nyélbe, amikor megkapják a szükséges hatósági engedélyeket. A megállapodás szerint a Slack alapítója és jelenlegi igazgatója, Stewart Butterfield vezeti továbbra is szolgáltatás fejlesztését a Salesforce egyik különálló egységeként. A Slacket integrálni fogják a Salesforce Cloudba, és a Slack lesz az új felülete a Salesforce ügyfélkezelő platformjának, a Salesforce Customer 360-nak is.

Hirdetés

A Financial Times értesülései szerint a Salesforce egy ideje olyan vevőorientált megoldást keresett, amivel megerősítheti termékét a felhőszolgáltatások terén szintén nagyon erős Microsofttal szemben. A most bejelentett üzlet az eddigi legnagyobb és legambiciózusabb felvásárlása: a Slack 27,7 milliárd dolláros vételára mintegy másfélszerese annak az összegnek, amit a Salesforce tavaly a Tableau elemző cégért fizetett. A Slack értékét egyébként Yahoo és a Google Finance is nagyjából 25 milliárd dollárban adta meg, vagyis úgy tűnik, a a piac elég pontosan árazta be a céget.

A 2010-ben alapított Slack mára közismert munkacsoportos projektkezelő megoldássá nőtte ki magát. Sikerét azonban annyira ellehetetlenítette a Microsoft konkurens appja, a Teams, hogy idén nyáron az EU-nál még trösztellenes pert is indított a Microsoft ellen, azzal vádolva a redmondi óriást, hogy lemásolta termékét, és ráerőszakolta az Office-felhasználókra.

Az idei évben ráadásul a távmunka apropóján egy csomó hasonló szolgáltatás sokkal ügyesebben tudott növekedni a Zoomtól a már említett Teams-ig, amely ráadásul ügyesen helyezte el magát a Microsoft portfóliójának többi részében is. Például a Microsoft 365 szoftvercsomagban ingyenesen elérhető, és ha valaki amúgy is használ erre épülő Word, Excel vagy PowerPoint szoftvert, esélyesen nem fog külső alkalmazást használni csoportmunkára, hanem az amúgy is kapcsolódó Teams-re szavaz.

A Slack megtorpanása eközben érezhető, hiszen árulkodó módon jó ideje nem árulkodik saját ügyfélbázisának méretéről. Tavaly októberi az utolsó adat, amikor napi 12 millióan használták aktívan a szolgáltatásaikat. Ehhez képest a Teams naponta 115 millió felhasználónál tart.

Azt nem tudni, hogy a Slack mostani felhasználóinak fel kell-e készülnie bármilyen változásra a szolgáltatás kínálatában vagy használati feltételeiben. Mindenesetre a Slack-részvények tulajdonosai egy dupla csomagot kapnak, ebben részvényenként 26,79 dollár és 0,07776 Salesforce-részvény lapul.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.