Hirdetés
. Hirdetés

Lendületben az OLPC-projekt

|

A jelek szerint több afrikai ország is felkarolja a százdolláros laptop (OLPC) néven ismert kezdeményezést.

Hirdetés

A Nicholas Negroponte nevével fémjelzett program lényege, hogy nagyon olcsó számítógép kifejlesztésével és terjesztésével csökkentsék a digitális szakadékot a legszegényebb és a fejlett országok között, azaz tegyék lehetővé a hátrányos régiókban élő gyerekek számára is, hogy megismerkedjenek az informatikai eszközökkel. A Massachusetts Institute of Technology által kifejlesztett gép ugyan már nem 100, hanem 150 dollárba kerül, de ezzel együtt is elérte a célját.

Ruanda elnöke, Paul Kagame néhány napja úgy nyilatkozott, hogy kormánya szeretné felszerelni az általános iskolákat az OLPC-gépekkel: öt éven belül 2 millió gyereknek juttatja el a laptopokat. Líbia is jelezte ezirányú szándékait, egy éven belül 1,2 millió iskolás gyereket terveznek ellátni az olcsó gépekkel. Sőt, a szükségesnél több OLPC-gépet vásárolnak, és a fölösleget a szegényebb afrikai országoknak adományozzák. A Nigériai Távközlési Bizottság 1 millió gép beszerzését tervezi.

100laptop.jpg

Jackie Lustig, az OLPC projekt szóvivője elmondta: már megkezdték a gépek szállítását Afrikába, de teljes kapacitással ez év második negyedévében fognak szállítani. Hozzátette továbbá, hogy az OLPC gépeket gyártási költségen fogják értékesíteni, ami azt jelenti, hogy a gépek ára később változni fog. A cél az, hogy 2008-2009-re elérjék a 100 dolláros árat, és 2010-2011-re az 50 dollárosat. Ugyanakkor a gépeket kizárólag kormányoknak adják el, iskolai hasznosításra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.