Hirdetés
. Hirdetés

Május 23-án indul a kéksugaras invázió

|

A formátum támogatói bejelentették, hogy május 23-án kerül az amerikai piacra az első Blu-ray lejátszó és ezzel egy időben néhány, arra optimalizált, nagy felbontású mozifilm is.

Hirdetés

A Samsung Electronics BD-P1000-es készüléke debütál majd a fenti napon, amit nemrég a CES kiállításon mutattak be Las Vegasban. Először csak a Best Buy, a Circuit City és néhány nagyobb kereskedelmi hálózaton keresztül vásárolható meg. Pontos ár egyelőre nem ismert, de a CES kiállításon még ezer dollárról tettek említést, ám ekkor még úgy volt, hogy áprilisra tervezik a készülék piacra dobásának időpontját.

A megjelenés előbbre hozását egyértelműen a konkurens HD-DVD formátum indokolta, amelynek már a piacon kellene lennie, ám némi késlekedés tapasztalható a másolásvédelmi eljárás véglegesítése miatt. Elvileg ugyanazt a technológiát használja mindkét formátum. A múlt héten kiadtak egy véglegesnek számító belső változatot - valószínűleg ez tette lehetővé a Blu-ray lejátszók debütálásának előbbre hozását is. Az első HD-DVD lejátszó egyébként már március folyamán piacra kerül.

A Samsung készüléke után nem sokkal érkezik majd a Sony és a Pioneer hasonló terméke is. Ezzel nagyjából egy időben a Sony Vaio típusú személyi számítógépéből is piacra dob egy Blu-ray olvasóval rendelkező modellt. A lejátszóhoz szükséges szoftvert a Sony Pictures Home Entertainment és a Lionsgate Films szállítja.

Az első filmeket - Az 50 első randi (50 First Dates), Ötödik Elem (The Fifth Element), Hitch, Repülő tőrök háza (House of Flying Daggers), Lovagregény (A Knight's Tale), Utolsó tangó Párizsban (The Last Waltz), Kaptár (Resident Evil), Apocalypse és XXX - június 13-án egy újabb adag követi (Kung Fu Hustle, Legends of the Fall, Robotzsaru, Stealth, Species, SWAT és Terminator). Az új címeket tartalmazó "csomag" - köztük az Underworld Evolutionnel - valamikor a nyár elején érkezik. A Lionsgate május 23-i felhozatala a következő: Ütközések (Crash), Fefyvernepper (Lord of War), Megtorló (The Punisher), Fűrész (Saw) és a Terminator 2: Judgement Day. Az első kettő 40, az utóbbi három pedig 30 dollárba kerül majd. A Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs), Emlékmás (Total Recall), Csillagkapu (Stargate), Dűne (Frank Herbert's Dune) és The Devil's Rejects alkotások június és július folyamán kerülnek majd a boltokba.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.