Hirdetés
. Hirdetés

Már Koreában dúl az Apple-Samsung háború

|

A dél-koreai hatóságok kivizsgálják azt a panaszt, amit az Apple nyújtott be, miszerint a Samsung visszaél az erőfölényével a vezeték nélküli technológiák területén - közölte a korteai tisztességes kereskedelemért felelős bizottság (FTC).

Hirdetés

Az Apple és a Samsung már 10 országban állnak szabadalmi jogvitában, ami az egyre kíméletlenebb versengést mutatja a virágzó mobilpiac minél nagyobb szeletének megszerzéséért.

Az Apple egy fontos csatát megnyert, amikor a múlt hónapban egy amerikai bíróság úgy döntött, hogy a dél-koreai cég lemásolta az Apple iPhone legfontosabb jellemzőit, s a Samsungot 1,05 milliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezte. Emellett kimondta azt is, hogy az Apple nem szegte meg a Samsung egyetlen szabadalmát sem.

A koreai FTC pedig jelenleg vizsgálja, hogy a Samsung valóban tisztességtelenül viselkedett-e versenytársaival a piacon, visszaélve az erőfölény vezeték nélküli technológia szabadalmak területén. Apple már ebben az évben korábban benyújtotta a kifogásait, mondta az FTC egyik munkatársa nem hivatalosan.

Az Európai Unió szabályozó szervei is vizsgálják, hogy a Samsung megsértette-e a trösztellenes szabályokat, vagy versenytársai technológiai szabadalmait.

A Samsung 1998-ban vállalta 3G szabadalmának licencelését az Európai Távközlési Szabványügyi Intézetnek tisztességes, ésszerű és megkülönböztetéstől mentes feltételek mellett. A koreai cég állítja, hogy azóta folyamatosan betartja a tisztességes licencelés szabályait a távközlési szabványokká vált szabadalmai esetében.

Közben a Samsung bejelentette, hogy a viták középpontjában álló csúcsterméke, a Galaxy S III okostelefon globális értékesítése már meghaladta 20 millió darabot egy kicsivel több, mint három hónap alatt. Az androidos készülék három hónappal azután került piacra, hogy az Apple, a Nokia és a Motorola is bemutatta felsőkategóriás telefonjait. Ez a siker valószínűleg még inkább bosszantja az Apple-t, amely elveszítette a koreaiakkal szemben a globális elsőséget 2011-ben az okostelefonok piacán. Nem véletlen, hogy Cupertinóban felvették az S III-at arra a listára, amely a Samsungnak azokat a termékeit sorolja fel, amelyeket állítólag az Apple készülékeiről másoltak. Sőt a múlt héten az Apple már az „utánzási listát” be is nyújtotta egy amerikai bíróságra, mert szeretnék kitiltatni őket az Egyesült Államok piacáról.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.