Hirdetés
. Hirdetés

Még nincs vészhelyzet a chipek piacán

|

Az év első három hónapjában a különböző elektronikai cikkekhez használt félvezető termékekből a vártnál sokkal többet gyártottak, ennek ellenére semmi ok a chipek piacának korai túltelítődésétől tartani - jelentette ki kedden az iSuppli. A piackutató cég szerint a kereslet és a kínálat jelenleg egyensúlyban áll egymással.

Hirdetés

A világszerte gyártott chipek értéke az idei első negyedévben elérte a 794 millió dollárt, ez 50 millióval maradt az iSuppli által optimálisnak tartott érték alatt. Az összeg mégis jóval meghaladja a várakozásokat, az előrejelzések ugyanis 400 millió dolláros elmaradással számoltak. Az év eleji teljesítmény ilyen arányú növekedése hasonló túlkínálati helyzet képét vetítette előre, mint amilyenre 2004-ben már volt egyszer példa. Az iparág mélyrepülése akkor csak 2005 elejére ért véget. Annak érdekében, hogy a fiaskó ne ismétlődhessen meg, tavaly a gyártók bizonyos IT termékek eladását szándékosan visszafogták. Ennek volt példája az Intel chipek kínálatában tapasztalható hiány is, ami megfigyelők szerint nagyban hozzájárult a cég fő riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) előretöréséhez.

A Credit Suisse csoport elemzője, Michael Masdea szerint ezúttal nincsenek kilátásban hasonló korrekciók, és a chipgyártás stabil, nyugodt időszaknak néz elébe. Hétfői jelentésében okafogyottnak nevezi a 2004-es, az iparág által generált keresletcsökkenéssel példálózó gyakori figyelmeztetéseket. A Credit Suisse olyannyira optimista, hogy 2006-ra 10 százalékos, 2007-re pedig 15 százalékos forgalomnövekedést prognosztizál a chipek piacán.

Az iSuppli ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a pillanatnyilag hullámvölgyben lévő alapanyag-beszállítók is fokozott termelésre ösztönzik a chipgyártókat, az összeszerelő cégek és a viszonteladók pedig igen rossz szemmel nézik mindezt, mert továbbra is tartanak a piac túltelítődésétől. A folyamat eredményeképpen nem tudják majd megfelelő mértékben emelni az áraikat, és a keresletet sem lesznek képesek az év végéig pontosan előre jelezni. A gyártók szempontjából ez újabb problémák forrása lehet, mivel ők általában csak félig összeszerelt árut tartanak raktáraikban. Ha a kereslet váratlanul emelkedik meg valamelyik termékük iránt, a kialakuló szűk keresztmetszet a forgalom teljes elakadását eredményezheti. Az iSuppli szerint a helyzet mindazonáltal kezelhető lesz, figyelembe véve az elektronikai piac 5,9 százalékos prognosztizált forgalomcsökkenését.

A Félvezetőgyártók Ipari Egyesülete (SIA) az egyik olyan jelentős nemzetközi iparszervezet, mely mindennek ellenére fenntartásokkal kezeli az optimista előrejelzéseket. Véleményük szerint az olyan globális tendenciák, mint a kőolajszármazékok árának folyamatos emelkedése, lényegesen befolyásolják a vásárlási szokásokat, és komoly kerékkötői lehetnek az IT-piac esetleges növekedésének.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.