Hirdetés
. Hirdetés

Még több Eee PC-t!

|

Az Asus új gépeket tervez, és kialakult a meglévő modellek bővítésére szakosodó háttéripar. A konkurenciának is jól megy.

Hirdetés

Az Asustek Eee PC üzletágáért felelős igazgatója, Samson Hu a cég modellfrissítési terveiről beszélt. 2009 első negyedévére érintőképernyős változatokat is terveznek, de azt még nem döntötték el, hogy az Eee-család mely tagjaiból készítenek ilyen változatokat. A tervek szerint azonban már januárban, a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n bemutatják az első verziókat. Hu arról is beszélt, hogy az Asus azonnal piacra dobja a kétmagos Atommal szerelt netbookokat, amint az Intel elkezdi szállítani a processzor hordozható gépekbe szánt változatát.

Az Intel egyelőre nem hozta nyilvánosságra ezt az időpontot. Jerry Shen, a cég elnöke azzal egészítette ki a fentieket, hogy 2009-re a cég egy 300 dollár alatti - a jelenlegi árfolyamon nagyjából 56-57 ezer forintos - Eee PC piacra dobását is tervezi 2009-ben, azonban semmit nem árult el ezzel a modellel kapcsolatban.

Egyes piaci elemzők szerint a netbookpiac lufiként fog kipukkadni egy-két éven belül, de ennek semmi jelét nem látni még. A netbook-koncepcióval előrukkoló Asus konkurensei is egyre jobb eladásokat produkálnak, és általában azt hangoztatják, hogy nem tudnak eleget gyártani a gépekből. Például az Acer a netbookokat is beleértve 3,4 - 3,6 millió noteszgépet szállított le szeptemberben, amivel mind a Hewlett-Packardot, mind a Dellt maga mögé utasította. A fenti mennyiségből 1,2 - 1,3 millió darab volt az Acer netbookja, az Aspire one, míg 2,2-2,3 millió volt konvencionális notebook. Ugyanebben az időszakban a HP 2,5-2,7 millió, míg a Dell 1,8-1,9 millió noteszgépet értékesített.

Európában az Aspire one augusztusban és szeptemberben is jól fogyott, és az amerikai piacon is jól teljesített. Ha az Acer ebben a tempóban folytatja az értékesítések növelését, akkor még 2011-előtt, cég által kitűzött időpontot megelőzően átveheti a vezetést a noteszgépek piacán.

talentssd.jpg
A Super Talent SSD-je, kifejezetten Eee PC-khez. A netbookok háttéripara hamar túlnőtt a színben harmonizáló egereken és notebook skineken

Tulajdonképpen az lenne a furcsa, ha a netbookokhoz szánt kiegészítők piacára nem csaptak volna le a különböző cégek. Mivel a legtöbb ilyen eszköz hófehér, nem nehéz a különböző gyártók modelljeihez színben és megjelenésben illeszkedő perifériákat készíteni. Úgynevezett skineket - a noteszgépek fedelére ragasztható, egyéni megjelenést biztosító matricákat - is már sokan piacra dobtak.

Egy Super Talent nevű tajvani cég azonban az SSD-vel felszerelt gépekhez kínál bővítéseket. Az Asustek az Eee modellekhez maximum 20 gigabájtos SSD-t kínál, így egyáltalán nem tűnik rossz ötletnek, hogy a cég 16, 32, és 64 gigabájt kapacitású, PCI Express felületen illeszkedő SSD-ket árul, kifejezetten az Eee tulajdonosok számára. Az egységeket nem neveznénk szupergyorsnak - a gyártó által megadott adatok szerint olvasási sebességük 40, írási sebességük 15 megabájt másodpercenként -, de az Eee sohasem a csúcsteljesítményről szólt. Inkább az ára az, ami vonzó lehet, hiszen a végfelhasználó rendre 53, 79 és 149 dollár körül juthat hozzá a meghajtókhoz (vagyis körülbelül 9 800, 15 ezer, illetve 27 ezer forintért). Ez még mindig nem kevés a hagyományos, noteszgépekbe illeszkedő merevlemezek árához képest, sőt az olcsó noteszgépek árához viszonyítva is magas, de már anno a nyolcbites időszakban is működött az "add el az alapgépet olcsón, kínáld a perifériákat drágán" stratégia.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.