Hirdetés
. Hirdetés

Még vásárolhatunk Sulinet Expresszel!

|

Bár a jogszabályok változásáról egyelőre nincs hír, az új kormányprogram szerint 2007-től megszűnik a Sulinet Expressz adókedvezménye.

Hirdetés

Szombaton hirdette ki a kormány az Új egyensúly programját, mely a várható megszigorításokat tartalmazza. A program egyetlenegy nevesített, az informatikához kapcsolódó változása, hogy megszűnik a számítógép beszerzéshez ma biztosított 60 ezer forintos adókedvezmény. Ezzel lezárult a 2003 júliusában indult, a termékek körét és a kedvezményezetteket tekintve egyaránt folyamatosan szűkülő program.

A Sulinet Expressz indulásakor még számos számítástechnikai termékre igénybevehető adókedvezményként indult, ám csak az iskolákkal valamilyen kapcsolatban lévők vehették igénybe: diákok vagy szüleik, illetve pedagógusok. Később szűkült a termékek köre - így például kikerült a kedvezményezett eszközök köréből a forgalom zömét adó digitális fényképezőgép -, ám a kedvezméynt már bárki igénybevehette. Még később folyamatosan húztak a terméklistából, majd jövedelemhatárhoz kötötték az adókedvezmény igénybevételét. Az utolsó jelentős szűkítés pedig az volt, hogy kizárólag teljes számítógép konfiguráció (komplett számítógép és monitor), vagy csak számítógép volt kedvezményes.

A kormányprogram szerint ez az utolsó módosítás már csak év végéig marad életben: a megszűnés közelebbről meg nem nevezett dátuma minden bizonnyal 2007. január 1.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.