Hirdetés
Hirdetés

Megújult az IBM Innovációs Központja

|

Az eddigi alapterület kétszeresén ötmillió dollár értékű hardveren kialakított tesztkörnyezet várja a cég partnereit és ügyfeleit.

Az IBM Magyarország Innovációs Központja eredetileg tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit ugyanezen a helyszínen. Kezdetben a legfejlettebb IBM hardvertermékek és az ezekre fejlesztett szoftvermegoldások tesztelésének, valamint az új technológiákkal kapcsolatos tanfolyamoknak és műhelymunkának adott otthont. A technológiai fókusz mellett azonban idővel az IBM partnercégeinek adott értékesítés-támogatás is mind nagyobb hangsúlyt kapott, így ma már az üzleti oldal számára szervezett oktatás is fontos szerepet tölt be a központ tevékenységében.

 

 

Az IBM Magyarország szakemberei tavaly hatvannál több képzési programot szerveztek a budapesti központban, és a partnercégek több mint hatszáz szakemberével ismertették meg a legújabb IBM technológiákat. Ezeken a tanfolyamokon alkalmanként 12 fő vett részt, az oktatótér mostani bővítésének köszönhetően ez a létszám is kétszeresére növelhető.

- Az IBM a jelenlegi gazdasági helyzetben sem az újítás területén próbál költséget csökkenteni - emelte ki dr. Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója a megújult Innovációs Központ átadásakor. - Éppen ellenkezőleg, az eddigieknél is nagyobb erőforrásokat mozgósítunk partnereink támogatása, a fejlett technológiák széles körű használatának előmozdítása érdekében.

- Az IBM Innovációs Központ szervertermének alapterületét is a korábbi kétszeresére növeltük - fűzte hozzá Rada Ferenc, IBM Innovációs Központ vezetője. - Az itt kialakítható tesztkörnyezetek révén jelentős mértékben hozzájárulunk az IBM hardver- és szoftvertermékeire, valamint a partnereink által fejlesztett alkalmazásokra épülő informatikai projektek eredményes megvalósításához. Ezeken a teszteken keresztül ugyanis minimalizálhatók az IT projektek kockázatai. Támogatásunkkal a hazai független szoftverfejlesztő cégek is gyorsabban és költséghatékonyabb módon készíthetik el alkalmazásaikat. A rövidebb fejlesztési ciklus gyorsabb piacra lépést és nagyobb versenyképességet eredményezhet számukra.

Világszinten egyébként az IBM összesen 48 Innovációs Központot működtet. A mostani bővítésnek köszönhetően régiónkban a budapesti központ a legnagyobb.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.