Hirdetés
. Hirdetés

Megvan az első gyártó, aki engedélyt kapott a Huaweijel üzletelni

|

Az Egyesült Államok tiltása miatt a kínai cég meglehetősen nehéz helyzetbe került, most azonban a jelek szerint lassan visszakaphatja partnereinek egy részét. Jó kérdés persze, nincs-e mindehhez már túl késő.

Hirdetés

A tech-világ történéseit rendszeresen követőket valószínűleg nem éri nagy újdonságként, hogy a Huaweinek az utóbbi időben elfogytak azon partnerei, akik alkatrészeikhez amerikai technológiákat használtak. Az USA és Kína között zajló kereskedelmi csatározások meglehetősen érzékeny pontokon érintették a gyártót, ugyanis az emiatt meghozott szabályozások miatt legfontosabb beszállítóit veszítette el szoftveres és hardveres téren egyaránt. A cégeknek azonban nincs teljesen megtiltva, hogy a Huaweijel üzleteljenek, ehhez azonban speciális kormányzati engedélyre van szükségük, melyet most a Samsung Display kapott meg először.

Hirdetés

Fontos kiemelni, hogy most nem magáról a "nagy" Samsungról beszélünk, a Samsung Display ugyanis annak egy leányvállalata. A dél-koreai kijelzőgyártó szeptemberben volt kénytelen felhagyni a Huaweijel való üzleteléssel, ugyanis a kijelzőkhöz használt integrált áramkörök gyártását amerikai technológiával oldották meg, így rájuk is vonatkoztak az Egyesült Államok kormánya által meghozott szabályok.

Iparági források most azonban arról számoltak be, hogy a Samsung Display azonnal engedélyt kért, hogy OLED-kijelzőket szállíthasson a Huawei számára, melyet a közelmúltban meg is kapott. A beszállító ezzel szerencsés helyzetbe került, ugyanis egyelőre olyan gyártók várnak még az engedélyre, mint az anyavállalatuk, a Samsung Electronics, vagy az SK Hynix.

Az engedélyezésre azért kerülhetett ilyen gyorsan sor, mivel az amerikai kormány elsősorban a memória-lapkák terén szeretné megszorongatni a Huaweit. Ráadásul rengeteg OLED- kijelzőgyártó van világszerte, mely nem használ amerikai technológiát, így ezzel a tiltással nem is nagyon értek volna el semmit. A Samsung Display egyelőre nem kommentálta az értesüléseket.

Jó kérdés persze, hogy mindez megmenti-e a Huawei mobilos üzletágát, hiszen jelenleg az utolsó készleteiket élik fel chipekből és egyéb létfontosságú alkatrészekből - ezekkel kapcsolatban pedig még kanyarban sincs semmi hasonló engedékenység vagy lazítás.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.