Hirdetés

Memóriapiac Európában és hazánkban

|

Évértékelő rendezvényén nem csak a hazai eredményekről számolt be a Kingston Technology, hanem az európai trendekbe is bepillantást kaptunk. Még mindig nagy a bizalmatlanság az SSD irányában.

Hirdetés

Kaszál Norbert, a vállalat magyar és szlovén régiókért felelős üzletfejlesztési vezetője szerint általánosan visszaesőben van a memóriapiac: az elmúlt két évben 25-28 százalékkal zsugorodott az európai és 7-34 százalékos esést könyvelhetett el a hazai szegmens. Ennek okai között a PC-k visszaszorulása talán a legerősebb, a harmadik fél által készített memóriák felhasználásának csökkenése mellett.

Sokkal rózsásabb a kép ugyanakkor az SSD-k piacán. Az otthoni felhasználók körében már elfogadottá, a belépőszintű termékek megfizethetővé váltak, köszönhetően a folyamatos, egységnyi adatmennyiségre vonatkozó ár csökkenésének. A hazai piac darabra pontosan 12.002 példányt vett fel tavaly belőlük; a termékek kedveltségének növekedése oda vezetett, hogy a Kingston megjelent a szerverpiacon is, E sorozatával. Itt azonban még tapasztalható ellenállás, árulta el Kaszál, aki szerint a technológia újdonságából származó bizalmatlanság a legnagyobb akadály, amit le kell győzni (természetesen az ár mellett, hiszen a vállalati SSD-k akár kétszer, háromszor is többe kerülhetnek). Ez a fajta fenntartás nem csak hazánkban tapasztalható, egész Európa ebben a stádiumban található; míg az amerikai piacon már enyhült az adatvesztéstől való félelem: itt jelentősebb eladásokat produkált a Kingston ebben a szegmensben.

Kingston SSDNow E100

350 százalékkal nőtt a tavalyi évben az USB 3.0-s termékek eladása Magyarországon, darabszám tekintetében – ennek egyrészt a technológia általánossá válása az oka (2012-ben a legyártott alaplapok 70-80 százaléka már támogatta az új soros busz szabványt), másrészt az alacsony bázis. Ebben kis, de tudása miatt fontos szerepet játszottak a Windows 8 To Go funkcionalitású kulcsok, melyekkel bárki magával viheti megszokott munkakörnyezetét, a pendrive-ra telepített, bootolható redmondi operációs rendszerrel egyetemben. Ennek kapcsán Kaszál megjegyezte, hogy szerinte körülbelül fél-egy év, mire itthon látszani fog a céges vásárlások között az új OS, elsősorban a banki szférában. Érdekesség, hogy külön promóció nélkül nőtt itthon a titkosítást alkalmazó kulcsok eladása: az elsősorban üzleti felhasználók számára fontos technikával felvértezett eszközökből 2011-ben 1200, 2012-ben pedig megközelítőleg 1400 darab kelt el Magyarországon.

Hirdetés

A konzumer oldalnak készített HyperX memóriák piaca visszaesőben van, ezzel szemben a szerverekbe szánt RAM-ok szegmense erősödést produkált, a hazai piac meglehetősen kis és könnyen hullámzó volta ellenére. Ennek oka, hogy a vállalatok egyre nagyobb része ismeri fel az upgrade-ben rejlő előnyöket, amit a vállalat két szolgáltatással is igyekszik támogatni – Kingston Consult, Kingston Care –, elmozdulva ezzel a kizárólag hardveres értékesítési modelltől.

 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.