Hirdetés
. Hirdetés

Meredek zuhanás az Intelnél

|

A személyi számítógépek piacának pangására hivatkozik az Intel a 2006 első negyedévéről szóló beszámolójában, melyben 8,9 milliárd dolláros bevételről tesz jelentést - ez öt százalékkal marad el a múlt év megfelelő időszakától.

Hirdetés

A cég nettó nyeresége 1,3 milliárd dollárt tesz ki, ez harmincnyolc százalékkal kevesebb 2005 első negyedévének nyereségénél. Az elmúlt időszakban a PC-eladások általános visszaesése miatt az Intel viszonteladói képtelenek voltak megszabadulni a raktáron levő chipektől - nyilatkozta az Intel elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini. Piaci megfigyelők más okot is feltételeznek a kiábrándító eredmény hátterében. Noha az Intel a világ félvezető-piacának nyolcvanhat százalékát tudhatja magáénak, az utóbbi időben több területet is elhódított tőle fő üzleti riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD). Tény, hogy az AMD a múlt héten igen bíztató, 185 millió dolláros negyedéves bevételről számolt be, köszönhetően az új, szerverek és munkaállomások számára gyártott ikermagos Opteron processzorok kedvező eladási statisztikáinak, valamint az árszínvonal általános emelkedésének.

Az Intel persze előre láthatta a várható problémákat. A cég már márciusban kibocsátott egy figyelmeztetést, melyben az előre kitűzött bevételektől való elmaradást jósolta, 8,7-9,1 milliárd dollárra módosítva az előzetesen kalkulált 9,1-9,7 milliárdos célszámot. A nyilatkozat hatására az elemzők is módosították saját becsléseiket. A részvényenkénti 0,23 dollár egybeesik a Thomson Financial által megkérdezett szakértők általános előrejelzésével, noha ez harmincnégy százalékos elmaradást jelent 2005 első negyedévétől. Az eladások az ipar minden területén visszaestek, ide értve a központi feldolgozó egységeket, chipeket, alaplapokat, flash memória egységeket, a PDA-k és mobiltelefonok feldolgozó egységeit, valamint az általános eladási árakat. Ez a tendencia világszerte érvényesült, az Intel bevételei Japán kivételével minden földrajzi régióban elmaradtak a várakozástól.

Az Intel előrejelzése szerint a mélyrepülés tovább folytatódik. A társaság a második negyedévre 8-8,6 milliárd dollárral számol, és az elemzők véleménye is megegyezik abban, hogy a bevételek nem haladják majd meg a 8,85 milliárdot. Otellini szerint azonban 2006 második félévére nézve már jobbak a cég kilátásai. Felhívta a figyelmet a 65 nanométeres ikerprocesszorok tervezett megjelentetésére, a Centrino Duo mobilplatformra és a digitális otthonok számára készülő Viiv platformra. Mindezeken kívül az Intel felveszi a kesztyűt az AMD Opteronjával szemben, és végre tervbe vette a régóta várt családi processzorok 2006-os piacra dobását. A Conroe, a Woodcrest és a Merom chipeket az asztali gépek, a szerverek és a mobil piac számára gyártják majd.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.