Hirdetés
. Hirdetés

Mesterséges intelligencia a kormánynál

|

Interjú Horváth Gergővel, a Nissan Sales CEE Kft. PR- és marketingmenedzserével.

Hirdetés

Intelligent Driving programját megvalósítva a Nissan olyan technológiákat fejleszt, amelyekkel hosszabb távon megszüntetné a gépjárművek károsanyag-kibocsátását és a halálos kimenetelű közúti baleseteket, ugyanakkor az autóvezetőket intelligens módon és egyre sokrétűbben támogató rendszereket, szolgáltatásokat hozhat létre. A mesterséges intelligenciára épülő fejlesztésekről - amelyek közül az első idén már Európában is elérhető lesz a gyártó új modelljeiben - Horváth Gergőt, a Nissan Sales CEE Kft. PR- és marketingmenedzserét kérdeztük, aki e témában előadást tart az IIR Magyarország 2017. február 21-22-én sorra kerülő Business Intelligence Konferenciáján.

Computerworld: Carlos Ghosn, a Nissan Motor Corporation elnök-vezérigazgatója januárban, a CES 2017 kiállításon jelentette be, hogy a Nissan Leaf elektromos autók következő generációja, a ProPILOT részben önvezető rendszerrel gördül majd le a gyártósorokról. Az Intelligent Driving program részét alkotó technológia Japánban már tavaly augusztus óta elérhető a Serena modellekben. Mit tud egy részben önvezető rendszer?

Horváth Gergő: A kormányon található gombbal aktiválható ProPILOT kamerája és fejlett képelemző szoftvere segítségével a háromdimenziós térben gyorsan felismeri az előtte haladó járműveket és a sávelválasztó vonalakat. A kapott információk alapján gázt ad, fékez és kormányoz, így a 30-100 km/óra határérték között előre megadott sebesség mellett autópályán önállóan felügyeli a sáv és a követési távolság tartását, még a kanyarokban is.

Ha az elöl haladó jármű megáll, a ProPILOT is automatikusan fékez, függetlenül attól, hogy a vezető lába a pedálon van vagy nincs. Az autó ezt követően a rendszer indítógombjával vagy a gázpedál enyhe megnyomásával hozható ismét mozgásba. A Nissan minden régióban behatóan tanulmányozza a közúti közlekedés körülményeit, és a ProPILOT rendszert minden piacon a helyi adottságokra hangolja.

A megoldás még az idén elérhető lesz Európában, így a magyar piacon is az új Qashqai, valamint Nissan Leaf modellekben. Terveik szerint 2018-ban a technológia továbbfejlesztett, autópályán automatikus sávváltásra képes változata is megjelenik.

CW: Seamless Autonomous Mobility (SAM) néven a Nissan egy olyan rendszert is fejleszt jövőbeni önvezető autóihoz, amelyhez a NASA technológiáját vette alapul. Mi a megoldás különlegessége?

HG: A NASA a VERVE (Visual Environment for Remote Virtual Exploration) szoftvert hold- és marsjáró robotok távoli irányításához fejlesztette ki, amelyeknek ismeretlen terepek nem várt akadályaival is meg kell birkózniuk. Az erre épülő, önvezető SAM rendszerünk elég intelligens ahhoz, hogy előre nem látható helyzetekben (például baleset helyszínére érve) emberi segítséget kérjen. A hozzá tartozó szolgáltatás részeként ekkor a mobilitásmenedzser dönt a gép helyett, és virtuálisan felrajzolja az új kerülő útvonalat. A rendszer ezt megosztja más járművekkel is, és folyamatosan tanul, így idővel egyre kevesebb emberi beavatkozást igényel, és egy mobilitásmenedzser egyre több önvezető autót támogathat.

CW: A Nissan a Microsofttal közösen is fejleszt hálózatba kapcsolt autókhoz adott újgenerációs szolgáltatásokat, amelyek a szoftvercég Connected Vehicle Platformjára épülnek. Milyen megoldások várhatók ettől az együttműködéstől?

HG: A Microsoft Connected Vehicle Platformja az Azure, az Office 365 és a Cortana intelligens felhőalapú szolgáltatásokra épülő megoldások bevezetését segíti a hálózatba kapcsolt autókban. Ezek a megoldások többek között a navigáció, a járművek távoli monitorozása és hibamegelőző karbantartása terén fogják gazdagítani a felhasználói élményt, a mobilitással járó kényelmi szolgáltatásokat adnak az utazóknak, és az autók vezeték nélküli szoftverfrissítésében is szerephez jutnak. Mindehhez az Azure nagyvállalati szintű adatbiztonságot, törvényi megfelelést és korlátlan méretezhetőséget ad. A Microsoft felhőplatformja többféle operációs rendszert és programnyelvet támogat, így a megoldások fejlesztését is igen rugalmasan segíti.

CW: A Nissan arra számít, hogy önvezető autói 2020-ban már a városi közlekedésben is részt vehetnek. Közeli az időpont, hol tartanak az előkészületek?

HG: Még az idén megkezdjük az önvezető autók tesztelését a japán DeNA internetszolgáltatóval közösen. A munka első szakaszában a technológiai fejlesztésre fókuszáló tesztekre még csak erre kijelölt területeken kerül sor, de terveink szerint 2020-ban már Tokió utcáin is meg fognak jelenni elektromos önvezető autóink, amelyeket elsőként személy- és áruszállító szolgáltatásokban próbálunk ki.

Teszteket emellett az Egyesült Államokban, Kínában és Európában is tervezünk. Londonnal már megállapodtunk, hogy önvezető autóinkat az ottani városi forgalomban is próbára tesszük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.