Hirdetés
. Hirdetés

Minden idők legnagyobb hype-jai

|

Nemcsak az iPhone-t övezi ekkora felhajtás - az őrület kapcsán bemutatjuk a legjobban beharangozott eszközöket.

Hirdetés

Szegény Alexander Graham Bell: hiába fedezte fel 1876-ban a telefont, 2007-ben ez a vívmány önmagában már nem is elég. Legalább is az Apple szerint, hiszen Steve Jobs januárban bejelentette: ők bizony újra "feltalálják a telefont", amit bizony az "egér óta legforradalmibb kezelőfelülettel" fognak ellátni. Azóta az iPhone-t övező hisztéria nemzetközi szinten egyre csak nő - de korántsem ez az első számítástechnikai termék, amit ekkora várakozás övez. A PC World most összegyűjtötte minden idők legnagyobb felhajtással övezett eszközeit, melyből néhány tényleg megérte a pénzét, néhány pedig csúfosan megbukott.

Apple Macintosh (1984)
Egy felejthetetlen hirdetés indította el az első Apple Macintosh gép kampányát az amerikai Super Bowl kupadöntő alatt. A reklámfilm Orwell 1984 c. regényének stílusában készült: amiben egy nő egy kalapáccsal zúzza szét a Nagy Testvér képét, aki az akkori számítógépes piacot uraló IBM-et hivatott jelképezni. Két nappal később amerikában elkezdték forgalmazni a Macintosh-t és óriási siker lett. 1984 januárja óta számos dizájnváltáson esett már át, de a Mac megőrizte lázadó imidzsét. Az Apple pedig megtartva jó szokását, 1985-ben egy leminges, 1999-ben pedig az Űrodisszeiából ismert HAL reklámmal sokkolta a Super Bowl nézőit.

Intel Pentium processzor (1993)
Az első mikroprocesszorokat még 286, 386 és hasonló nevekkel illették, s ezt a bevett szokást változtatta meg az Intel a Pentium név használatával. Rengeteget költöttek "Intel inside" hirdetésekre, amik arra buzdították a vásárlókat, hogy mindneki Pentium CPU-t építsen a gépébe. Meg is lett az eredménye: a cég látványosan maga mögé utasította a konkurens (pl. AMD vagy Cyrix) processzorgyártókat az asztali gépek piacán. Azóta sem sikerült más CPU-márkaneveivel megismételni a sikert (se a Celeronnal, Xeonnal vagy Itaniummal), hiszen egy időben a PC szinonímájaként használták a Pentium nevet.

Apple Newton (1993)
John Sculley örökre bevéste nevét a törénelembe, mikor először használta a kifejezést: "digitális személyi asszisztens", azaz angolul PDA. Ráadásul mindezt nem a levegőbe mondta, hanem új termékükre az Apple Newton-ra, ami Sculley szerint a digitális kor meghatározó alapkövévé fog válni. A Newton Message Pad egy igen korai tábla PC volt, mely a kézírásfelismerés új korszakát volt hivatott megnyitni, mégis nagyot bukott. Túl nagy volt, hogy elférjen a zsebben és az 1000 dolláros árcédula sem segítette hozzá, hogy szélesebb tömegek kedvencévé váljon. Az Apple Newton 1993-tól '98-ig volt kapható.

IBM OS/2 Warp (1994)
Bár Star Trek-re hajazó szó is szerepelt a nevében, és később hiába promótálta a Star Trek: Voyager sorozat kapitánynője, Kate Mulgrew a programot, mindez nem volt elég ahhoz, hogy az OS/2 Warp az egekig szárnyaljon. Az IBM a Microsoft Windows operációs rendszer ellenfelének szánta, de sosem hódított meg nagy számú felhasználót. Nem mintha az IBM nem próbálkozott volna a promótálásáva: az "It's a Warped World" reklámjában még hippik is dícsérik a Warp grafikáját. Az OS/2 fejlesztését még együtt kezdte meg a Microsoft és az IBM, de a '90-es évek elején az IBM az egészet átvette, mikor Bill Gates és cége a Windows 95-re kezdett összpontosítani. Az OS/2 1987-től 2005-ig volt piacon, terméktámogatása 2006 december 31-én szűnt meg.

Microsoft Windows 95
Oracle's Network Computer
The Segway
Microsoft Tablet PC

tovább a PC World összeállítására >>


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.