Hirdetés
Hirdetés

Meglepetést hozott a Telekom gyorsjelentése

|

A körülbelül 27 milliárd forintnyi, tavaly bevezetett távközlési különadó sem tudta összerogyasztani a Magyar Telekomot, nem esett akkorát az EBIDTA, mint várták. A várakozásoknál jobb gyorsjelentés miatt a tőzsdén ma délelőtt szinte egymás kezéből tépik ki a befektetők az MTelekom osztalékpapírjait.

A holdingcég ma éjszaka tette közzé a 2010. évre vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy örömteli, hogy a 2010-re kitűzött 6-8%-os és 7-9%-os bevétel és - a rendkívüli tételek és telekom adó nélkül számított - EBITDA csökkenésnél jobb eredményekről számolhatnak be. "A bevételeink 5,3%-kal, míg a fenti módon számított EBITDA 5,5%-kal csökkent a tavalyi évben, így az EBITDA rátánkat is csaknem szinten tartottuk annak köszönhetően, hogy igen nagy hangsúlyt fektettünk a költségcsökkentésre. A Capex költésünk a várakozásunknak megfelelően alakult, 10 milliárd forint megtakarítással éves szinten 10%-kal csökkentettük az összegét. A 28 milliárd forint telekom adó előleg befizetés ellenére a szabad cash flow mindössze 5 milliárd forinttal csökkent. Ezek az eredmények alátámasztják azon nézetünket is, hogy a magyar gazdaság elindult a fellendülés útján, és továbbra is látunk pozitív jeleket a lakossági fogyasztásban. Az ígéretes jelek elsősorban a magyar lakossági piacon érzékelhetőek: a mobil perchasználat egyértelműen növekedett 2010-ben, és a nemfizetés miatt történő ügyfélelvándorlás jelentősen csökkent az utolsó negyedévekben. A mobil előfizetők száma, a 2009-es csökkenés után, 2010-ben ismét emelkedést mutatott. A TV és mobilinternet előfizetőszám növekedési üteme töretlen. Ezen kívül, további sikereket értünk el költségcsökkentési intézkedésekkel elsősorban a személyi jellegű és az egyéb működési költségekben. A vártnál erősebb eredményekhez ugyanakkor hozzájárult az is, hogy a kormányzati megtakarító intézkedéseknek a tervezettnél kisebb hatása volt a tavalyi évben. Mint ahogy korábban jeleztük, egyszeri, csak a tavalyi évet érintő jelentős negatív tétel helyett az intézkedések több évet fognak érinteni.  A fenti tendenciákat és hatásokat figyelembe véve idén 3-5%-os bevétel csökkenésre és - a rendkívüli tételek és a telekom adó nélkül - 4-6%-os EBITDA csökkenésre számítunk. Ezen felül célunk, hogy további, körülbelül 5%-kal csökkentsük beruházásainkat."

A cég bevételei 644,0 milliárd forintról 609,6 milliárd forintra mérséklődtek 2010-ben. A hangalapú kiskereskedelmi vezetékes és mobil bevételek mindhárom országban csökkentek, valamint mérséklődtek a magyarországi adat bevételek is. Ezeket részben ellensúlyozta a magyarországi TV, mobil internet valamint rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése. A tájékoztatás szerint a forint erősödése kedvezőtlenül hatott a nemzetközi leányvállalatok forintban számolt bevételeire (2010-ben a forint átlagosan 1,5%-kal erősödött a macedón dénárhoz és az euróhoz képest). Az Orbitel 2010. januárban történt eladása további 2,4 milliárd forintos bevételkiesést eredményezett.

Az EBITDA 14,5%-kal 249,1 milliárd forintról 213,0 milliárd forintra a mérséklődött, az EBITDA ráta 34,9%-ot ért el. A rendkívüli tételek, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, elhatárolások és céltartalék visszaforgatások, valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 5,5%-kal 248,3 milliárd forintra mérséklődött. A rendkívüli tételek illetve a telekom adó nélkül számolt EBITDA ráta 40,7% volt 2010-ben, míg 2009-ben 40,8%. A csaknem változatlan EBITDA ráta a jelentős költségoptimalizálási intézkedéseknek köszönhető, amely elsősorban a személyi jellegű és egyéb működési költségekben mutatkozik meg.

A céget meglehetősen érzékenyen érinti, hogy a 2010. október 18-án hozott parlamenti döntés értelmében magyarországi távközlési bevételei után különadót köteles fizetni. A cégcsoport 2010. évi telekom adó fizetési kötelezettsége 27,0 milliárd forint volt, amit a negyedik negyedévi pénzügyi kimutatásokban egyéb működési költségként számoltak el.  A 2010. negyedik negyedévben fizetett adóelőleg összege 27,7 milliárd forint volt.

A társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 17,1%-kal, 77,6 milliárd forintról 64,4 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenés oka elsősorban az alacsonyabb EBITDA volt, amit részben ellensúlyozott a nettó pénzügyi költségek és a nyereségadó csökkenése. A nettó pénzügyi költségek csökkenése az időszaki átlagos kamatláb jelentős csökkenésének és az alacsonyabb átlagos nettó hitelállománynak az eredménye. A nyereségadó jelentős csökkenése a vállalat közlése szerint annak köszönhető, hogy 14,6 milliárd forinttal csökkent a halasztott adó a magyarországi adóváltozások következtében (2013-tól a társasági nyereségadó mértéke 19%-ról 10%-ra csökken), és csökkent az adófizetés annak köszönhetően, hogy 2010-től megszűnt Magyarországon a szolidaritási adó, ugyanakkor ezeket részben ellensúlyozta a 2010. júliustól hatályos macedón adóváltozások kedvezőtlen hatása.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 193,8 milliárd forintról 164,7 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA csökkenéséhez a működőtőke-szükséglet növekedése társult a magasabb előlegek és adó követelés, valamint az alacsonyabb készletről értékesítés miatt, amit részben ellensúlyozott a külső vevőkkel szembeni követelések csökkenése. Ezen kedvezőtlen tendenciákat részben ellensúlyozta a fizetett kamatok és egyéb pénzügyi díjak valamint a fizetett nyereségadó csökkenése. A fizetett kamatok és egyéb pénzügyi díjak a jelentősen alacsonyabb effektív kamatláb következtében csökkentek 2009-hez képest. A fizetett nyereségadó elsősorban a magyarországi szolidaritási adó megszűntetésének és a telekom adó adópajzsának köszönhetően csökkent.

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 10,1 milliárd forinttal 91,8 milliárd forintra csökkent 2010-ben 2009-hez képest. A CAPEX teljes összegéből a Lakossági Szolgáltatások Üzletágra 18,2 milliárd forint, a Vállalati Szolgáltatások Üzletágra 3,3 milliárd forint, a Csoportközpontra 6,4 milliárd forint, a Technológia Üzletágra pedig 44,0 milliárd forint jutott. Macedóniában 15,2 milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,6 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.

A szabad cash flow, amit az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó cash flow összegeként definiálunk, a 2009. évi 82,0 milliárd forintról 2010-ben 77,5 milliárd forintra csökkent. A működési cash flow 29 milliárd forinttal mérséklődött, elsősorban a 27,7 milliárd forint telekom adó előleg következtében. Az alacsonyabb CAPEX költés, a beruházási szállítók kedvező változása, valamint a leányvállalatok és üzletrészek megvásárlására fordított készpénz összegének csökkenése sem tudta teljesen ellensúlyozni a működési cash flow csökkenését.

A nettó adósságállomány a 2009. végi 269,4 milliárd forintról 2010 végére 289,4 milliárd forintra nőtt, mivel a teljes osztalékfizetés meghaladta a szabad cash flow szintjét. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2010. év végén 32,7% volt.


Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.